Napi friss

Gubik Petra: „Szabad és szerelmes vagyok”

A fiatal színésznő azt is tudja, hová szeretne visszatérni a szerelmével.

Egy csodálatos párizsi útra kísérte el a Story magazin Gubik Petrát, akit teljesen magával ragadott a francia főváros világa. „Párizs tényleg a szerelem városa, nagyon romantikus. Ahogy sétáltam a kis utcákon, arra gondoltam, mennyire érdekes dolog, hogy amikor egy fiú és egy lány ismerkedik, milyen programokat választ. Hogy milyen romantikus lenne felkapni két kis piros széket a Louvre-ban, és leülni egy Caravaggio-festmény elé, együtt elmélázni rajta egy randevún. Beszélgetnénk, megfejtenénk az élet nagy gondolatait, titkait, és milyen sokat megtudnánk közben egymásról is. Csak ott ülnénk, és megbeszélnénk ezeket a dolgokat, és közben pedig áramlik körülöttünk a művészet, a kultúra. Szinte az egész városban volt egy olyan érzésem: ide szeretnék majd visszatérni a szerelmemmel. Nemcsak a nevezetességek ilyenek, hanem a kis utcák, a kis éttermek, a hangulatos kávézók. Szóval vissza fogok ide jönni. Akár egyedül is. Mert éppen az az érdekes Párizsban, hogy az ember még úgy is szerelmesnek érzi magát, ha egyedül van. Érdekes dolog ez, nem? Itt vagyok, és azt érzem: szabad és szerelmes vagyok.”

További részletek a Story téli különszámában!

Kiemelt kép: Kaszner Nikoletta

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!