Sánta Laci tizenkét musicalben és színdarabban játszik, az RTL Sztárbox című műsorában pedig a határait feszegette, ami jó hatással volt az önbecsülésére. „Nem bántam meg, hogy részt vettem a sportversenyben, mert sokat tanultam magamról, a fizikai és mentális határaimról. Azt hittem, gyengébb leszek, de számomra is kiderült, hogy lényegesen több terhet bírok, mint amennyit korábban gondoltam magamról. A felkészülés és a meccsek alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, amit remélem, hogy később is kamatoztatni tudok” – magyarázta a Meglepetésnek Sánta Laci.
Sánta Laci azt mondja, vannak konkrét vágyai a következő esztendőre. „Szeretnék egy olyan szórakoztató zenés vagy táncos tévéműsorban szerepelni, ami passzol a szakmámhoz. A műsorvezetést is szívesen kipróbálnám, és jó lenne egy újabb játékban megmérettetni magam 2025-ben. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban nagyon tetszik, kíváncsi lennék arra, én hogyan viselkednék az izolált közegben.”
Szinte csak egy műsor nem jöhet szóba nála: a Nyerő Páros. „A válásom óta nincs társam, mert a kisfiamról való gondoskodás és a színházi munkám teszi ki az életemet – mondja. Bár a közönség láthatta a színész volt feleségét, Széphalmi Juliska táncművészt a Sztárbox szurkolói között Laci egyik meccsén, ez nem azt jelenti, hogy az egykori házaspár ismét együtt van. – Juliska mindig fontos része volt és lesz is az életemnek. Sokat jelent a támogatása, de a kapcsolatunk ennyiről szól, nem többről.”
További részletek a legfrissebb Meglepetésben!
Kiemelt kép: TV2