Az énekesnő és férje mindig is szerettek volna kisfiuk mellé egy testvért.
#terhesség
Március közepén érkezik második gyermeke, de a műsorvezetőre éppen akkor egy másik nagy kihívás is vár majd.
Az Operettszínház színészét azért szólták meg, mert negyedik anyától az ötödik gyermeke születik majd meg.
Születendő gyermeke miatt szólták meg az egykori szépségkirálynőt.
Edina nem szeretné félgőzzel csinálni a műsort. Mazsi úgy érzi, jókor jött a lehetőség.
Boldogan újságolták, hogy nincs több akadálya az első közös gyermekük érkezésének.
Az öthónapos kismama aktívabb életet él, mint valaha.
A műsorvezető mostani terhességét nehezebben viseli, mint az elsőt.
Ráadásul két kislány érkezik nemsokára.
Az egykori tévés és vőlegénye egy ideje már dolgoznak azon, hogy jöjjön a baba.