Meryl Streep – 28 évesen majdnem felhagyott a színjátszással
Végül szerencsére meggondolta magát, és ma már ő a legtöbb Oscar-jelöléssel rendelkező színésznő.
Végül szerencsére meggondolta magát, és ma már ő a legtöbb Oscar-jelöléssel rendelkező színésznő.
A filmtörténelem legemlékezetesebb karaktereit adták, utánajártunk, mi történt a befejezés óta a legfontosabb női szerepeket alakító színésznőkkel.
A Szomszédok pincérnőjeként országos hírnevet szerzett.
Sorozatunkban a 45 éves Dallas szereplőire emlékezünk, az első részben a férfi főhősöket idézzük fel.
A népszerű sorozat óriási hatással volt a magyarokra.
Hans Sigl 2008 óta formálja meg a sármos orvost.
Csomor Csilla utólag úgy látja, az idő azokat a színészeket igazolta, akik játszottak az elképesztő sikert megélt sorozatban.
Anthony Edwards és Mare Winningham több mint 30 éve ismerték egymást, amikor összeházasodtak. Most bekukkanthatunk a manhattani otthonukba.
Ennek ellenére Kerekes József és Kerekes-Katz Petra tizennyolc éve alkot egy párt, és két gyerekük született.
Kedvese is színházi ember, és mivel pontosan tudják, mivel jár ez a szakma, sokkal elfogadóbbak egymással szemben ezen a téren is.