Eszenyi Enikő: „A szerelemnek nincs tere, nincs ideje, nincsenek határai”
A szeretet nem ér véget a halállal – vallja Eszenyi Enikő, aki új rendezésével a gyászolóknak szeretne reményt és kapaszkodót adni.
A szeretet nem ér véget a halállal – vallja Eszenyi Enikő, aki új rendezésével a gyászolóknak szeretne reményt és kapaszkodót adni.
Eszenyi Enikő nem csak, hogy hisz a síron túl is élő érzésekben, de tudja azt is, hogy szeretteink lelke valamilyen formában velünk marad. A történettel, amit a jövő évadban színre visz, úgy gondolja, erőt tud adni azoknak, akik a szerelmüket gyászolják. És itt jön a képbe a személyes szál is, hiszen Enikő ifjúkori szerelme a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila volt.
Ön szerint is így néznének ki?
Színházi elfoglaltságaik miatt csupán az esti előadás után tartották meg a lagzit.
A produkció jól sikerült, mégis felvetett néhány érzékeny kérdést.
Az énekest mélyen érintette, hogy Kaszás Attilát kellett megidéznie a Sztárban Sztár All Stars színpadán.
És nem csak ő, vele sírt Puskás Peti, Liptai Claudia és még nagyon sokan a Sztárban Sztár All Stars stúdiójában.
Pályája elején kapta lencsevégre a Story fotósa.
Van köztük olyan ruha, ami közel 40 éves.
Sándor Péter szombaton mindenkit elvarázsolt a Fényév távolság című dallal.