Hrutka Róbert: „Kátya a szíve mélyén felkészült arra, hogy egyszer vége lehet”
Amikor a Tompos Kátya elhunyt, barátja, a zeneszerző-énekes úgy fogalmazott: még soha nem volt ilyen hangos a csend. Most úgy döntött, megtöri azt.
Amikor a Tompos Kátya elhunyt, barátja, a zeneszerző-énekes úgy fogalmazott: még soha nem volt ilyen hangos a csend. Most úgy döntött, megtöri azt.
Egykor mindig a híres-neves olimpiai bajnok házaspár, Székely Éva és Gyarmati Dezső kislányaként emlegették. Aztán Európa-bajnok lett, majd olimpiai ezüstérmes úszó, később elismert gyerekorvos, Andu doktor néni, ahogy sokan hívják. Végül Hesz Máté anyukája. Bárhogy nevezték is, mindegyik szerepében tökéletesen megállta a helyét.
A napokban megtisztelő elismerésben volt része, a Forbes 2024-es Selfmade-díját vehette át nem mástól, mint a Cápák között televíziós műsor egyik ítészétől, dr. Varga Esztertől. Kriszta évek óta visszavonult a nyilvánosságtól, a háttérben producerként dolgozik, így jó ideje interjút sem ad. Most kivételt tett.
Sokat dolgozik, de mellette éppoly figyelmet fordít a családjára, a feleségére és az öt gyerekére – erről is mesélt nemrég a Best magazinnak.
A színésznő azt is elárulta, vágyik-e még a szerelemre!
Sokéves barátság és munkakapcsolat fűzte össze őket Tompos Kátyával. Amikor a színésznő elhunyt, a zeneszerző-énekes úgy fogalmazott: még soha nem volt ilyen hangos a csend. Most úgy döntött, megtöri ezt a csendet.
A mi kis falunk naplopó Bakija évek óta a közönség egyik kedvenc figurája, így az őt megszemélyesítő színész is, aki persze egészen más, mint a sorozatban. Erről is mesélt nemrég a Best magazinnak.
A színésznő nemrég a Best magazinnak mesélt szerelemről, barátságról, hűségről, féltékenységről, halálról.
Májusban múlt 52 éves. Sok nő titkolja a korát, a színésznő büszkén vállalja. Mint ahogy azt is, hogy két évvel ezelőtt közel sem volt ennyire nyugodt, már ami az évei számát illeti. Aztán egy idő után rájött, nincs miért aggódnia.
A Barátok közt egykori sztárja mögött gazdag múlt áll a szakmajában és a magánéletében is. Élete legnagyobb fájdalmán azonban soha nem fogja túltenni magát, erről is beszélt nemrég a Bestnek.