Megasztár: Dallos Bogi kegyetlen döntést hozott Krizbai Tecáról, de igazságosat?
Krizbai Teca könnyek között vette tudomásul, hogy Dallos Bogi Mata Ricsi miatt kirakta a versenyből.
Sokak szerint igazságtalan döntés született, amikor Puskás-Dallos Bogi úgy döntött Mata Ricsit juttatja tovább és Krizbai Tecát hazaküldi.
Krizbai Teca csalódottan távozott
A vak előadó, akit még a Csillag születik című műsorban ismertünk meg évekkel ezelőtt, ezúttal is tökéletes produkciót tett a színpadra, Bogit azonban elragadták az érzelmei, és ez nem Tecának kedvezett.
„Ez sem sikerült. Tényleg jók voltunk. Van bennem csalódottság. Mostanában elég sok minden nem sikerült. És most néhány ember nagyon úgy fogja gondolni, neki lett igaza, és ennek rettenetesen fog örülni. És hónapokig hallgathatom majd, hogy mi megmondtuk, hogy nem leszel elég”
– vette tudomásul Teca a zsűri döntést.
Bogi döntésével a zsűritársak sem értettek egyet.
„Ezt nem teheted meg vele”
– fakadt ki Herceg Erika is.
De Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna is sokkos állapotba került.
„Teca élő show”
– értetlenkedett Rami.
Mata Ricsi még a szöveget sem tanulta meg
Ráadásul a műsorvezetők később a kulisszák mögött azt is megtudták, hogy Ricsi előző nap még bulizott is, azaz egyáltalán nem vette komolyan a felkészülést a versenyre, aminek meg is lett az eredménye. Ricsi végül úgy járult a következő produkcióval a zsűri elé, hogy még Katona Klári Játssz még című dalának a szövegét sem tanulta meg, azt papírról olvasta szinte végig és hamisan is énekelt.
„A Krizbai Tecát rakta ki miatta. Azt a bizalmat, amit Bogi belefektetett, nem hálálta meg”
– szaladt ki Nóri száján is a bírálat.
Bogit sokan vádolják azzal, hogy csak azért választotta Mata Ricsit, mert a fiú a 2016-os X-Faktorban férje, Puskás-Dallos Péter mentoráltja volt. Ricsi abban a versenyben sokat bizonyított, és végül a második helyen végzett, ám ezúttal leszerepelt. És Ricsinek ezúttal szinte biztos helye lehetett volna az élő showban, ha nem szúrja el. Bogi teljesen kiakadt.