Vissy Károly tragédiája: halála napján kapta meg az újabb tévés szerződését
A tizenöt éve november 4-én, Károly napon elhunyt meteorológus az utolsó percig dolgozott, és a februári síelését tervezte, miközben tudta, hogy halálos beteg. Vissy Károly megdöbbentő utolsó időjárás-jelentéséről mai napig elérhető a felvétel.
Tizenöt év telt el azóta, hogy elnémult a Magyar Rádióból és a Televízió képernyőjéről ismert megnyugtató, tiszta hang, amely évtizedeken át megmondta az országnak, hogy kabát kell-e holnapra, vagy elég lesz a nyári ing. Vissy Károly 2011. november 4-én, éppen Károly napon távozott az élők sorából 76 évesen. Családi ismerősként ült be minden este a nappalinkba: nemcsak számadatokat sorolt, hanem közérthetően elmagyarázta, miért kavarog a hidegfront a Kárpát-medencében.
Az Antarktiszon is kutatott
Vissy Károly 1935. augusztus 30-án született Miskolcon. A meteorológia iránt már diákként érdeklődött, később az ELTE Természettudományi Karán szerzett diplomát. 1957-től az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa volt, pályája kezdetén repülésmeteorológiával, majd rövid távú előrejelzésekkel foglalkozott. 1971-ben egy szovjet antarktiszi expedícióban is részt vett, ahol kutatóhajón és a kontinens kutatóállomásain is dolgozott.
Nevét azonban elsősorban a televízióból ismerte az ország. A médiameteorológia egyik hazai meghonosítójaként évtizedeken át segített eligazodni a magyaroknak az időjárás változásaiban. A Magyar Rádióban 1968-tól, a Magyar Televízióban pedig már 1967-től dolgozott. Nem egyszerűen adatokat közölt: magyarázott, összefüggéseket mutatott meg, és olyan természetességgel beszélt a nézőkhöz, mintha csak egy ismerősével osztaná meg a másnapi terveket.
A sokak emlékezetében máig erősen élő 1987-es nagy hóesés előrejelzése után az Ablak című műsorban is különösen népszerű lett. Egy médiakiadó 2009. év végi felméréséből az is kiderült, hogy Magyarországon Vissy Károly „jóslataiban” bíztunk a legjobban.
Megsejtette, hogy beteg
Gyuri bácsi – ugyanis a családja és a barátai a második keresztnevén becézték őt – boldog, szép házasságban élt, három fiú büszke édesapja volt. Szeretett főzni, és sokat sportot. Felesége, dr. Takács Mara mezőgazdasági gépészmérnök imádott férje halála után exkluzív interjút adott a Best magazinnak. Itt felidézte, hogy férje az utolsó hónapokban sokat fogyott, és gyomorfájdalmak gyötörték.
Május kilencedikén tudtuk meg, hogy súlyos beteg. Persze voltak előjelek, aminek eleinte nem tulajdonítottunk jelentőséget
– mesélte. Károly először gyomorfekélyre gyanakodott, ám ő maga tovább kutatott, és az internet, valamint az orvosi szakkönyvek alapján hasnyálmirigyrákra gyanakodott. A CT-vizsgálat sajnos igazolta a félelmét, és a daganatot már nem lehetett operálni.
Ő azonban nem adta fel. A kemoterápiás kezeléseket fegyelmezetten viselte, közben tovább dolgozott, és a jövőbe kapaszkodott. Barátaival és feleségével februári síelést, tavaszi kerékpártúrát, nyári vitorlástábort tervezgetett. Mara számára különösen fájdalmas volt látni, ahogy férje szenved, miközben ő nem tud segíteni rajta.
Éppen ezért imádkoztam, ha itt a vég, és meg kell halnia, akkor a Jóisten ne hagyja őt szenvedni, adjon neki gyors, kegyes és méltóságteljes halált.
Lassan a nézők is észrevették, hogy beteg. Nem is tagadhatta volna. Az utolsó időjárás-jelentése megtalálható az interneten, itt mintha már nem is önmaga lenne. De mégis micsoda méltósággal dolgozott tovább! Csütörtök volt, október 26-a. Másnap reggel azonban már nem tudott lábra állni, felesége kórházba vitte.
Mara az utolsó percekben is mellette volt: fogta a kezét, puszilgatta az arcát, itatta vízzel. Amikor az orvos néhány percre kiküldte a kórteremből, hogy ellássák a férjét, Károly csendben elment.
„Amikor visszamentem a kórterembe, már nem élt. Gyönyörű, sima volt az arca, szép volt a bőre, mintha csak aludna” – idézte fel a felesége. 41 közösen eltöltött évük emlékeivel őrizte tovább a férfit, akit annyira szeretett.
Egy levél, amely már túl későn érkezett
A történet talán legfájdalmasabb részlete, hogy Vissy Károly halálának napján levelet hozott a postás a Magyar Televízióból. A felesége nem bontotta fel, azt gondolta, majd később odaadja férjének. A borítékban a meteorológus 2012-es tévés szerződése volt. Károly már nem olvashatta el.
Ennek biztosan örült volna, hiszen fontos volt neki, hogy a kollégái szeressék, a televízió vezetői bízzanak benne, számítsanak rá. Érezze, hogy szükség van rá. Tudta ő ezt, mégis jó lett volna, ha ezt a levelet még elolvashatta volna.
Bizony, szerették, és nemcsak a nézők, hanem a kollégái is. Halála után Németh Lajos így beszélt róla:
„Ha azt mondom, hogy évtizedes, mély barátság volt a miénk, akkor azzal nem is fejezem ki igazán a kettőnk közötti kapcsolatot. Károly 15 évvel volt idősebb nálam, és úgy tekintettem rá, mint a bátyámra. Rengeteget kaptam és tanultam tőle: szakmai alázatot, életszeretetet, szenvedélyt. Megszámlálhatatlan emlék köt össze bennünket. Munkánknak köszönhetően rengeteget utaztunk, és különleges helyekre juthattunk el együtt. A Kaszpi-tengerhez, az ottani kőolaj-finomítóhoz, Tengizbe. Hol repülőgéppel, hol Niva terepjáróval vittek bennünket, meghódítottuk a Tien-san hegységet, tevén közlekedtünk valahol a sztyeppén.”