Szandi csak most, két és fél hónappal a születése után ölelhette magához először unokáját. A nagy találkozásért férjével, Bogdán Csabával egészen Los Angelesig utaztak.

Különös érzés fogta el Szandit, amikor amerikai otthonukban végre megpillanthatta a lányát és a kis unokáját. Megcsókolta, magához ölelte őket, Blanka pedig hozzábújt. Ahogy egymásba kapaszkodva együtt nézték a kis Hazel Rose-t, mindkettőjük szeméből potyogtak a könnyek.

Hazel – akárcsak annak idején az édesanyja, Blanka – koraszülöttként, kis súllyal jött a világra, és hosszú időt töltött a kórházban. Szandi ezúttal az unokájáért aggódhatott a távolból. Amikor végre megtörtént a találkozás, a hosszú hetek alatt felgyülemlett érzések egyszerre törtek felszínre.

Énekelnek a babának

Hazel csodás, nyugodt kisbaba. Fekszik, alszik, és eszik, amikor megéhezik. Azt persze rögtön jelzi, ha eljött az etetés ideje. Először csak pityereg, de ha az édesanyja nem elég gyors, hangosabban is hallatja a hangját. Közben kíváncsian figyel, forgatja a kis fejét, ide-oda jár a tekintete. A szülei hangját már jól ismeri, és most már a nagyszüleire is mosolyog, ha meghallja őket. Amikor pedig egy kicsit nyűgösebb, Blanka vagy Szandi éneke hamar megnyugtatja.

Szandi korábban elárulta, hogy a családjukban szép hagyomány a nagyszülők megszólítása: a nagypapákat papának, a nagymamákat mamának hívják. Nagyon boldog lenne, ha Hazel őt és Csabát is így szólítaná majd. Hiszen vannak szavak, amelyek egy családban sokkal többet jelentenek egyszerű megszólításnál. Magukban hordozzák a gyerekkor emlékeit, a családi összetartozást és a generációkon átívelő szeretetet.

További részletek a legfrissebb Bestben!