Napi friss

Megszólalt az Álarcos énekes leleplezettje: „Eszem ágában sincs visszavonulni"

Kiderült, kit rajt a Pingvin jelmeze az Álarcos énekesben RTL / RTL
Kiderült, kit rajt a Pingvin jelmeze az Álarcos énekesben

Újabb leleplezés történt az Álarcos énekesben. Ezúttal az derült ki, ki rejtőzik a Pingvin jelmeze mögött. A nyomozók eddig nem jeleskednek: most sem érkezett egyetlen helyes tipp sem a kieső kilétére vonatkozóan.

Volt tehát nagy megdöbbenés, amikor kiderült, a pornó producer Kovács Istvánt, Kovit rejti a jelmez.

Kovi: A sérülésem miatt nem vagyok túl mozgékony

„Amikor felkértek erre a műsorra azt mondtam: szeretném jelezni, hogy nem tudok énekelni, nem tudok táncolni, nincs hallásom, nincs hangom, botlábam van, és a sérülésem miatt nem vagyok túl mozgékony. Erre azt felelték: nem baj, „majd megtanítunk”. Innentől kezdve jártam énektanárnőhöz, aki a végén már meg is dicsért néha, hogy jó ritmusban énekelek, jól veszem a levegőt, a koreográfus is meg tudott tanítani nekem néhány könnyebb lépést. A jelmezpróbák is rendkívül érdekesek voltak. Mindenki maximális tisztelettel, kedvességgel és profizmussal fordult hozzám – magyarázta Kovi. - Senkinek sem árultam el, hogy szerepelek a műsorban, csak a feleségemnek. Eleve itt nagyon szigorú titoktartási szabályok vannak, de nem is akartam elrontani mások játékát. Én is hiába kérdeztem a stábtagokat, hogy ki szerepel még rajtam kívül a versenyben, nem mondtak el semmit. Életem nagy élménye volt ez műsor.”

Kovács István Kovit rejtette a Pingvin jelmeze RTL / RTL
Kovács István Kovit rejtette a Pingvin jelmeze

Tisztelet, szeretet, alázat

A Birodalom című sorozattal újra figyelem középpontjába került, ehhez jött még ez az újabb szereplés. „Élvezem, hogy újra reflektorfényben lehetek, megszoktam az elmúlt évtizedek alatt, hogy mindig felfigyelnek rám, és mindig igyekszem kedvesen, kulturáltan állni az emberekhez. Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy ha valaki közös fotót kért, nemet mondtam volna. Vissza kell adni azt a szeretetet, amit a közönségtől kapunk. Tegnap a Nagycsarnokban voltunk bevásárolni, ott is legalább tízen állítottak meg, hogy: ’Kovi úr, kérhetek egy közös fotót?” Én így élek: tisztelettel, szeretettel, alázattal fogadom, ha valaki odajön beszélgetni, és azt kérdezgeti, mikor lesz új filmem, vagy éppen mi van Maya Golddal.”

Életműdíjat kapott Kovács István, Kovi

Kovi tele van tervekkel. „Gőzerővel dolgoztunk egész nyáron az új weboldalamon. Valami igazán ütőset akarok létrehozni, hogy mindenki azt mondja: Kovi már megint csinált valami jót. Mert én az átlagnál mindig jobbat akarok adni. Elkezdtem a válogatásokat az új filmemnez, de még lesznek castingok. Folyamatos az előkészítés, amiben a KCT, vagyis a Kovi Creative Team segít nekem. Remek szakemberek, tele ötletekkel. Rengeteg tanácsot kapok tőlük. Lesz podcastom is. Eredetileg azt a címet akartam adni neki, hogy Kovival másképpen, de a csapattal ötletelve újat találtunk: Kovival fenékig. Ez egy kétértelmű cím… A részletekről még nem szeretnék többet elárulni, hagy legyen meglepetés. El lehet majd menni velem vacsorázni, maximum tízfős csapatokhoz csatlakozom, amikor beszélgetünk, én pedig sztorizom. Rengeteg érdekes történetem gyűlt össze az évek során. Vannak közönségtalálkozóink is. A régi retro filmjeimet is kidadjuk egy exkluzív, egyedi pendrive-on, amit személyreszabottan dedikálok. Szóval tele vagyok tervekkel – magyarázza Kovi. - Nemrég kaptam egy életműdíjat: a Szakmai Elit Kiválósági Díját 2026-ban. Tudom, életműdíjat akkor szokás adni, ha valaki befejezi a pályáját, de nekem még eszem ágában sincs visszavonulni.”