„Rátaláltam a szerelmemre, Imire” – Ez a sármos férfi a Házasság első látásra Kornéliájának új párja
A Házasság első látásra első évadának szereplője, Hegedűs Kornélia egy társkeresőn talált rá új párjára, Imrére. Akárcsak Nellinek, a férfinak is két gyermeke van.
Hegedűs Kornélia a Házasság első látásra után két évig teljesen jegelte a férfiakat, tavaly ősszel azonban fordult a kocka. „Az unokaöcsém barátnője egy családi vacsorán elevenítette fel, hogy hogyan ismerkedtek meg egy társkeresőn Bencével, akivel már három éve boldog párkapcsolatban élnek. Korábban egyáltalán nem hittem az efféle ismerkedésben, de Szandiék példája reményt keltett bennem, és meghozta a kedvem ahhoz, hogy regisztráljak a társkeresőre. Nem sokkal később pedig rá is találtam a szerelmemre, Imire, akivel kereken egy évvel ezelőtt, október 6-án kezdtünk el beszélgetni” – emlékszik vissza a Házasság első látásra korábbi szereplője a Storynak.
Hegedűs Kornélia végül 52 évesen talált rá a nagybetűs szerelem az ötvenéves, elvált, kétgyermekes mérnök személyében.
Imi már első ránézésre, a képek alapján is nagyon szimpatikusnak tűnt, de ami igazán megfogott benne, az a személyisége. Szerény, alázatos, mégis határozott és humoros. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk!
Várat magára az összeköltözés
Imrének egy 15 éves lánya és egy 18 éves fia, Kornéliának pedig 31 éves fia, és 33 éves lánya van.
„A gyerekeinket is bemutattuk egymásnak, mindenki ismer mindenkit. Több családi programon is részt vettünk már együtt, és természetesen egymás baráti társaságába is bevonódtunk már” – mondja lelkesen Nelli.
Tizenöt percre lakunk egymástól. Sokat találkozunk, és rengeteg közös programot szervezünk. Mindketten szeretünk kirándulni, utazni, kikapcsolódni. Aktívan töltődünk.
Abból sosincs vita közöttünk, hogy éppen mit csináljunk, mert tele vagyunk tervvel, ötletekkel. Nagyon egy húron pendülünk Imivel. Bár egyelőre még nem költöztünk össze, de a jövőben mindketten nyitottak vagyunk rá. Boldogok, szerelmesek vagyunk!”