Így néznek ki a 80-as évek szőke tinibálványai: ma már szóba sem állnak egymással
A nyolcvanas évek egyik legnagyobb tinibálvány-együttese milliókat hódított meg slágereivel, ma azonban szomorúbb történet kapcsolódik a nevükhöz. A Bros ikerpárja, Matt és Luke Goss évekkel ezelőtt eltávolodott egymástól, és máig kérdés, vajon helyrehozható-e a kapcsolatuk.
Aki a nyolcvanas években volt tini, annak aligha kell bemutatni a Bros nevét! A szőkített hajú, bőrdzsekis ikrek, Matt és Luke Goss, valamint zenésztársuk, Craig Logan óriási tinibálványok voltak. A When Will I Be Famous? és az I Owe You Nothing című slágerek meghódították a listákat, a rajongók pedig megőrültek értük. Ki gondolta volna, hogy az együttes tagjai egyszer még egymással sem beszélnek majd?
Testvérféltékenység az igaz ok?
Matt 2024 decemberében a The Guardiannek mondta el, hogy Luke-kal teljesen elhidegültek egymástól. De mi történhetett közöttük? A válasz nem egyszerű. Matt szerint a világhírnév óriási terhet rakott a kapcsolatukra.
A testvérek közötti feszültségeket az is táplálta, hogy Matt állt a reflektorfény középpontjában, miközben Luke „csak” dobolt.
A családjukat ráadásul súlyos tragédiák érték: testvérük, Carolyn mindössze 18 évesen halt meg autóbalesetben, édesanyjukat pedig szintén elveszítették. Matt 2025-ben elárulta, hogy máig nem érti teljesen a szakításuk okát.
Így néznek ki ma
Matt ma is zenél, szólókarrierjét építi, és újabb művészeti terveken dolgozik. Magánéletében Chantal Brown ékszertervezővel alkot egy párt.
Luke eközben színészként folytatta pályáját, több hollywoodi produkcióban is feltűnt. Felesége Shirley Lewis, akinek korábbi kapcsolatából született lányát sajátjaként neveli.
Luke Goss a Brosból
A régi, hidrogénszőke tinibálványok külseje is sokat változott. A legszomorúbb mégis az, hogy a nyilvánosan elérhető fotóarchívumokban a közös képeik között a 2019-es fotók az utolsóak.
Matt Goss a Brosból
Matt ugyanakkor nem temette el teljesen a reményt, bevallotta, hogy szereti a testvérét, és szívesen állna még vele egy színpadon.
Egyelőre azonban a békülés helyett a távolságot választja. Nagy kérdés, hogy egyszer újra együtt éneklik-e majd a régi slágereket, vagy a Bros örökre a múlté marad...