Kiengedték a kórházból L.L. Juniort: ide vezetett az első útja
Napokig infúzióra kötve élt L.L. Junior, akit súlyos állapotban vitt kórházba a mentő múlt héten. Nemcsak a tétlenséget nem viselte jól, de azt sem, hogy külsejére nem fordíthatott annyi időt, amennyit szeretett volna. Első útja meglepő helyre vezetett...
Ahogy azt a story.hu is megírta, pénteken kórházból jelentkezett be L.L. Junior. Mint mondta, még sosem volt ilyen rossz állapotban. A vizsgálatok szerint súlyos epehólyag-gyulladása volt, a műtét is szóba került, de a rapper azt elutasította. Most új fejlemények érkeztek az állapotáról.
„Egy cigány gyerek így koplaljon?!”
A rapper nehéz nyáron van túl, a fellépések mellett volt barátnője, Frey Timi miatti szívfájdalmai okoztak neki álmatlan éjszakákat. Alighanem a túlterheltség miatt most vészjelzést adott a szervezete.
Hányingerem volt, és hánytam is valami véreset. És akkor hívtam a mentőt
– idézte fel az Aktívnak L.L. Junior, aki először csak gyomorégésnek hitte a tüneteket.
„Kollégáimat megkértem, hogy hozzanak savlekötőt. Még örültem is, hogy végre lett refluxom így, 45 évesen. Mert eddig nem voltam erre hajlamos sohasem. De 6-8 óra elteltével sem szűnt meg a fájdalom. A kórházban aztán mindenféle vizsgálatot elvégeztek, és gyulladást állapítottak meg a szervezetemben. Szerencsére azonnal kizárták, hogy a tüdő vagy a hasnyálmirigy lenne” – részletezte.
Végül kiderült, epehólyag-gyulladása van. „Vagy azonnal megműtik, vagy gyulladásgátlóval kezelik, ez öt nap infúzió.”
Végül utóbbit választotta, hiszen félt a komplikációktól és a műtét hegét sem akarta volna magán viselni. Így viszont a diétát, sőt eleinte a koplalást kellett bevállalnia.
A nővérkék aranyosak, lekenyerezhetetlenek, nem bírom őket megvesztegetni. Pedig annyira szeretném, hogy adjanak szénhidrátot! De nem adnak
– viccelődött Junior, aki elmondása szerint szívesen beszélgetett mind a betegekkel, mind a kórházi dolgozókkal.
„Fejet hajtok az orvosi szakértelem előtt. Bár éhen halok. Krízishelyzet van. Egy cigány gyerek így koplaljon, nem ehetek egy rántott húst sem?!”
Szeretnék kilobbizni egy saját felelősségre való hazatérést. Jó volt, jó volt, de elég volt
– tette még hozzá.
Ide vezet L.L. Junior első útja a kórház után
Junior hétfőn jó hírrel szolgált. „Szabadulás! Hazafelé irány! Köszönöm mindenkinek az aggódó üzeneteket. Gyönyörű szépen vagyok, jól vagyok, most már megyek haza” – ujjongott 24 óráig elérhető Instagram-történetében, ahol azt is elárulta, hová vezet az első útja a többnapos kórházi kezelés után.
Első utam egy fodrászat lesz!
– tökélte el a megjelenésére sokat adó Junior, akivel kapcsolatban nemrég az arcplasztika is felmerült.