Ez Janicsák Veca és Kocsis Tibor barátságának titka
Az RTL Reggeli vendégeként Janicsák Veca és Kocsis Tibor barátságukról meséltek. A titkuk nem hétköznapi.
Jancsiák Veca és Kocsis Tibor barátsága még a Csillag Születik! alatt kezdődött. „Akkor együtt versenyeztünk, és nagyon érdekes, hogy tulajdonképpen elkísért minket ez a barátság most már húsz éve" – kezdte Tibó.
Ez a titka Janicsák Veca és Kocsis Tibor barátságának
Veca pedig azt is elárulta, hogy mi ennek a kapcsolatnak az alapja. „Szerintem nálunk a titok az talán az, ezt én most merem mondani, hogy kívülállók vagyunk a saját szakmánkon belül is.
Mind a ketten azért introvertáltabb alkatok vagyunk. Viszont együtt valamiért szerintem erősebbek vagyunk, jobban ki tudunk bontakozni.
Tehát nekem is a kicsit mókásabb énem jobban kijön Tibi mellett, mert van egy bizalmi kapcsolat köztünk."
Közös műsort indít a két énekes
A két énekes most nagy fába vágja a fejszéjét együtt: podcastműsort indítanak. „A műsornak az lesz a neve, hogy Popterápia. Tehát a pop az nyilván adott volt, a terápia része meg inkább úgy jött, hogy egy picit azt éreztük, hogy talán kevés dologról beszéltünk mi is az elmúlt akár 16 évben arról, amiben benne voltunk a szakmában” – magyarázta Veca.
A műsor címében azonban a pop nem azt jelenti, hogy csak zenei témákkal készülnek. „Nem, nem kifejezetten zenészek, művészek, akár közéleti szereplők, szakértők is lesznek vendégek, tehát úgy fog felépülni a műsor, hogy mi vagyunk ketten mint fix alap, és mindig hívunk egy harmadik vendéget, és egy konkrét témáról beszélgetünk, ami valamilyen szinten érinti a vendéget” – árulta el Tibó.