Napi friss

Milliókat kaszál használt ruháiból Bernáth Odett, pedig csak 500 forintért árulja őket

Bernáth Odett nevét a Sztárboxnak köszönhetően ismerhették meg a tévénézők Fotocentral / RTL
Bernáth Odett nevét a Sztárboxnak köszönhetően ismerhették meg a tévénézők

Bernáth Odett fiatal kora ellenére meglepően tudatosan bánik a pénzzel: már gyerekként is kereste a lehetőségeket, hogy saját bevétele legyen, ma pedig minden egyes kiadását feljegyzi. A Sztárbox egykori versenyzője azt is elárulta, mire sajnálja a pénzt, és melyek azok az apróságok, amelyekre ő maga sem tud nemet mondani.

Tartalomgyártóból profi testépítő, majd sikeres vállalkozó lett Bernáth Odett, aki fiatal kora ellenére meglehetősen tudatosan kezeli a pénzügyeit. A Sztárbox egykori versenyzője most azt is elárulta, milyen apró trükkökkel igyekszik kordában tartani a kiadásait, és mi az, amire szerinte felesleges pénzt költeni. Sőt azt is bevallotta, melyek azok a dolgok, amelyeknek ő maga sem tud mindig ellenállni.

A 24 éves véleményvezér 13 éves kora óta aktív a közösségi médiában. Kezdetben elsősorban divattal, később pedig a fitnesz világával kapcsolatos tartalmakat osztott meg, 2022-ben pedig saját ruhamárkát és webáruházat is indított.

Bár elmondása szerint a vállalkozása egyelőre nem termel profitot, Odett kitart mellette, mert hisz abban, hogy a befektetett munka idővel meghozza majd a gyümölcsét.

„Én eleve úgy kezdtem el az egészet, hogy szeretnék híres lenni. Ez volt a célom. Nem anyagi oldalról közelítettem meg, és akkor még nem is gondoltam arra, hogy egyszer ez lesz a munkám. Azt szerettem volna, hogy ha valaki meghallja azt a nevet, hogy Odett, akkor én jussak eszébe. Az anyagi része később jött vele együtt, de valahol mindig is éreztem, hogy egyszer ez lesz a fő irány az életemben” – mesélte korábban.

50 forint volt az első keresete

A fiatal vállalkozó az YgenerációsPénzügyek című podcastban most arról is beszélt, hogy nála honnan ered az anyagi tudatosság. Mint mondja, ebben elsősorban a szülei mutattak neki példát.

Nagyon korai emlékeim vannak a pénzügyekkel kapcsolatban. A pénzügyi tudatosságomat nagyrészt a szüleimnek köszönhetem, rengeteget tanultam tőlük. Ők is vállalkozók, ebben a szellemiségben nőttem fel, még akkor is, amikor voltak nehezebb, válságosabb időszakok az életünkben.

Odett már egészen kicsiként szeretett volna hozzájárulni a családi kasszához, és saját bevételre vágyott. Ehhez pedig már gyerekként is kreatívan állt hozzá. „Nagyon pici voltam, amikor megkérdeztem apukámat, hogy mivel tudnék hozzájárulni a rezsihez.

Amikor elkezdtem bizniszelgetni, még ötven forintokkal szálltam be a családi kasszába. Gumiból karkötőket készítettem, és az unokanővéremmel egy kis kocsival jártuk az utcát, és árultuk őket.

Később ötszáz vagy ezer forintért táncot tanítottam otthon, aztán elkezdtem eladni a régi ruháimat. Ezt a mai napig csinálom, Vinteden mindent eladok, amit már nem használok.”

Bernáth Odett őszintén vallott havi kiadásairól Fotocentral / Schumy Csaba
Bernáth Odett őszintén vallott havi kiadásairól

Hárommiliót keresett eddig a használt ruháival

Szerinte éppen ez az egyik legegyszerűbb spórolási trükk: amit már nem használunk, attól érdemes megválni. A fiókban, a szekrényben porosodó holmik ugyanis akár komolyabb összeget is érhetnek.

„Szerintem nagyon jó pénzügyi tanács, hogy adjunk el mindent, amit már nem használunk. Egészen jó pénzt össze lehet szedni belőle. Nagyon igaz a mondás, hogy sok kicsi sokra megy, és én ezt a mai napig követem.

Vinteden például hárommillió forintot kerestem azzal, hogy a már nem használt ruháimat sokszor csak ötszáz forintokért adtam el. Sokan alábecsülik ezeket a kis összegeket, pedig szerintem éppen ez az egyik legnagyobb tévhit.

Gyakorlat teszi a mestert

Odett szerint azonban nem elég az, ha hónap végén csodálkozunk azon, hogy hová tűnt a fizetésünk. Ő maga 2023 óta minden egyes nap vezeti a kiadásait, ráadásul nem alkalmazásban vagy telefonon, hanem egy egyszerű füzetben.

„Minden hónapban új oldalt kezdek a füzetben, és elsején összegzem az előző hónapot: mennyi volt a bevételem, mennyit költöttem, és kiszámolom azt is, hogy ez milyen arányt jelent. Január elsején pedig az egész előző évet átnézem. Ez sokszor fájdalmas, de muszáj szembesülni vele, mert így látja az ember igazán, hogy mi történt a pénzével.”

A módszernek szerinte megvan az egyik legnagyobb előnye: nemcsak azt látja, mennyit költött, hanem azt is, hogy az évek során milyen irányba változtak a pénzügyi szokásai.

„2023 óta csinálom, és megvan az összes füzetem. Időnként össze is hasonlítom az éveket, és szerencsére javuló tendenciát látok. Ebben nagyon sokat segít a folyamatos monitorozás, szerintem ez az egyik legfontosabb része az anyagi tudatosságnak.”

Kávé jöhet, ásványvíz nem

Odett azt is elárulta, hogy vannak olyan kiadások, amelyeket ő egyszerűen feleslegesnek tart. Ilyen például a palackozott víz.

Azt sosem értettem, amikor valaki ásványvízre költ. Én világéletemben csapvizet ittam. Szerintem a zsugorszámra vásárolt víz az egyik olyan dolog, amin rengeteget lehet spórolni.

Hasonlóan vélekedik a rendszeres ételrendelésről is. „A másik szerintem a kajarendelés. Sokan ezt már teljesen alapnak veszik, nekem viszont eszembe sem jutna rendszeresen rendelni. Dohányzásra és alkoholra sem költök, és utazni sem szeretek különösebben.”

Persze neki is vannak gyenge pontjai. A spórolás ugyanis nem feltétlenül azt jelenti, hogy az ember soha semmire nem költ – inkább azt, hogy tudja, mire szeretne.

„Én például sokat költök cukormentes üdítőkre, kávéra, minőségi ételekre és persze ruhákra. Viszont sokak feltételezésével ellentétben nem feltétlenül drága dolgokat vásárolok. A most rajtam lévő nadrágot például a Tescóban vettem, és az ékszereim között is vannak teljesen hétköznapi darabok.”

Tavaly a Sztárboxban mérettette meg magát Gáspár Evelinnel Fotocentral / RTL
Tavaly a Sztárboxban mérettette meg magát Gáspár Evelinnel