„Három kiságya van” – Megosztó kérdésről beszélt kislánya kapcsán Dukai Regina
Dukai Regina kislánya hamarosan négyéves lesz, a sztármami pedig imádja látni, ahogy cseperedik. Bár sok kérdésben szögletes szabályokhoz igyekezett igazodni, vannak olyan elvárások, amiket inkább elengedett.
Dukai Regina modellként és énekesnőként robbant a köztudatba, mára pedig édesanya lett. 2022 decemberében született meg a kis Olivia, ez pedig mindent felülírt az életében. Imádja az anyaság minden szegmensét, ugyanakkor nem titkolja, hogy nem jött meg rögtön a szülői ösztön, és az együtt alvás megosztó kérdésébe is beleállt.
„Van neki három kiságya, nagyon jó világa van”
Dukai Regina mára teljesen anyaüzemmódba kapcsolt, de korábban nem volt az a fajta, aki már előre eltervezte, elképzelte a babás időszakot.
Sosem voltam az a nagy anyatípus. Nekem problémás volt például olyan témákról beszélni, mint terhesség és szoptatás. Nem akartam azt sem, hogy simogassák a hasamat. Dolgoztam, amíg lehetett, és amikortól kezdve lehetett
– mesélte a Lelkizünk? podcastben, ahol kihangsúlyozta, férje mindenben partner mellette.
„Nagy segítség, hogy a férjem megértő volt ebben. Ráadásul természetes volt neki, hogy ő is kel éjszaka, pelenkázik, most meg oviba viszi Oliviát” – árulta el a sztármami, aki elismerte, nagyon ragaszkodott a saját elvárásaihoz. Ebből a szigorú rendszerből idővel azért engedett.
„Például elfogadtam, hogy Olivia este 10 óra előtt nem alszik el. Akkor se, ha 6-kor kezdem az altatást vagy 7-kor. Ő egy éjjeli bagoly. Nagyon sokat fent van, forgolódik, beszél. Nálunk például ott van mellettünk az ágya. Van neki három kiságya, nagyon jó világa van” – árulta el nevetve, egyben állást foglalt a megosztó kérdésről, hogy egy szobában aludjon-e a gyermek a szülőkkel.
Mivel sokat mocorgott, és amiatt sokszor beütötte magát a rácsos ágyba, ezért rászoktunk, hogy a nagyágyban altassuk el. Aztán ha elalszik, megfogom, átteszem mellénk. Nem fogok nem-tudom-hányszor átmenni a szobájába. Nekünk tökéletesen megfelel így. Ráadásul most jött a félős korszak…
– érvelt Dukai Regina.
„A férjem a megtestesült nyugalom”
A beszélgetésben felmerült az apák szerepe is. Regina szerint férje nemcsak, hogy maximálisan kiveszi a részét a gyermeknevelésből, de az ő „görcsös” természetét is jól ellensúlyozza.
„Világéletemben önállóan oda mentem, ahová és amikor akartam, nekem aztán senki sem mondhatta meg. És nekem ezt a ’ketrecbe zárt oroszlán’ érzést nehéz volt megszokni szülés után. Most már sokkal jobb. De nehéz, hogy sokáig nem tudod akármikor otthagyni a gyereket, nem tudsz elugrani a boltba, vagy akár csak pisilni elmenni.
Szerencsém van, mert a férjem a megtestesült nyugalom, és nem igazán lehet ebből kizökkenteni. Mert én pedig a megtestesült görcs és agyrém vagyok. Rohadt idegesítő, hogy ő mindig happy. De közben arra gondolok, hogy ha lenne mellettem egy ilyen ’idegbeteg’, mint én vagyok, és egymásnak feszülnénk, az világháború lenne. Így viszont mindig vissza tud hozni. Amikor épp szétrobbanok, ő akkor is azt tudja mondani, hogy: ’Ilyenkor is szép vagy’... Szóval szurkolok, hogy Olivia olyan legyen, mint ő
– méltatta a titokzatos férfit a szinten kisgyermekes Dallos Bogi podcastjében.
Dukai Regina azt is felidézte, hogy eleinte nehezen jött meg számára az anyai ösztön. Terhessége nem indult zökkenőmentesen, és szülés után is jó néhány hét kellett, hogy azt a bizonyos rózsaszín ködös érzést felfedezze magában. Azóta azonban a lehető legszorosabb a kapcsolata a kislányával, és tavaly arról beszélt, így érzik kereknek a családot, nem szeretnének kis tesót.