Dobó Ági diplomát szerzett a Harvardon
A jogi végzettséggel is rendelkező anyuka, Dobó Ági az idehaza még ritkán hallott wellbeinggel kapcsolatos tudását bővítette.
Ki gondolta volna, hogy Dobó Ági most egy Harvard-diplomával a kezében jelentkezik be? Pedig így van, és le a kalappal az egykori szépségkirálynő előtt, aki újabb komoly mérföldkőhöz érkezett: ezúttal a világ egyik legismertebb egyetemének képzését teljesítette.
Dobó Ági wellbeingszakértő lett
Ági korábban már jogi diplomát szerzett, most pedig a Harvard Medical Schoolon tanult, ahol a jólléttel, vagyis a wellbeinggel kapcsolatos tudását bővítette. A bejelentésben rögtön egy új szerepben mutatkozott be:
A Te Harvard Orvosi Egyetemen képzett Wellbeing Szakértőd!
– írta követőinek, amelyet az RTL szúrt ki. És hogy Ági miért vágott bele mindebbe? Nem pusztán egy újabb papír kedvéért, a célja ugyanis, hogy a megszerzett, tudományos alapokra épülő tudást másoknak is átadhassa.
„Hiszen mi más lehetne legtöbbünk egyik legfontosabb célja, mint boldognak, egészségesnek és teljesnek érezni magunkat?” – fogalmazott.
Mi a következő dobása?
A kétgyermekes édesanya azt is elárulta, hogy a tanulás egyáltalán nem véletlen kitérő az életében. A jövőben szeretné a jólléttel kapcsolatos tudását gyakorlati tanácsokká, tippekké és olyan „receptekké” alakítani, amelyek a követőinek is kapaszkodót adhatnak. A különleges hír azért is meglepő, mert Ági közben családjával Costa Ricán él, vagyis a tanulás mellett egy teljesen új életet is épít. Most pedig egy újabb bizonyítvány került a kezébe. Vajon mi lesz a következő nagy dobása?