Nagy Ervin, mint az újonnan megválasztott országgyűlési képviselő és kultúráért felelős államtitkár nemrég úgy fogalmazott, ez élete legkockázatosabb időszaka, amikor is folyamatos kihívások elé van állítva fizikailag és mentálisan is.

Mint az köztudott, a színészi pályát maga mögött hagyva Nagy Ervin politikai babérokra tört, és az áprilisi választások után ő lett a kultúráért felelős államtitkár, illetve Dunaújváros megválasztott képviselője. A 444 stúdiójában arról faggatták, hogy bír el egyszerre ezzel a két szereppel.

„Ez elképesztően nagy kihívás. Igen, mert közben én felelősséggel tartozom a szülővárosom választópolgárainak. Ott van a Dunai Vasmű kérdése, az akkumulátorgyáré, mert nekem abban is élen kell járnom, mint képviselő. Oda kell mennem, tájékozódnom kell, tájékoztatnom kell a lakosságot. Tudnom kell, milyen irányba mennek a dolgok, hogy vannak a kifizetések, mi történik a gyárral, – ami az egész régió jövőjét meg fogja határozni.

Nagyon-nagyon erős szelek fújnak az én életemben…

– magyarázta.

„Nem létezik, hogy a gyerekeim apa nélkül nőjenek fel”

Mindez pedig, hogy ennyi helyen kell megfelelnie, és hogy ekkora felelősség nyomja a vállát, érthetőn a családi életére is kihat.

Van egy négyéves ikerpárom, és nem létezik, hogy ők majd apa nélkül nőjenek fel, mondván, az apjuk a hazát választotta és nem a gyerekeit. Ebben is valahogy egyensúlyt kell találjak

– hangsúlyozta.

– Azt hiszem, hogy életemben nem dolgoztam ennyit, és hogy ez lesz a legkockázatosabb időszaka az életemnek, hogy egyben tudjak maradni, mint fizikálisan, mint mentálisan.”

Rengeteg munka vár rá

Ettől függetlenül számára nem kérdés, hogy megéri, és hogy bírni fogja. És mint azt mondta, ha a munkájának végül az lesz az eredménye, hogy stabilizálni tudja a filmipart – ezzel biztosítva húsz-harmincezer ember jövőjét –, és ha megtörtének a feljelentések, illetve, ha lesznek számonkérések, akkor képes lesz megújulni és folytatni tovább.

„Rengeteg munka vár rám” – jegyzete meg.

Ellehettem volna kis biztonságos, sorozatszínész életemben – most csak így mondtam valamit –, és tolhattam volna még ezt, de így félévszázadosan eljutottam oda, hogy most van az, hogy az ember beteszi a közösbe azt a tudást és azt az energiát, amit az országától kapott. És egyébként ez egy hazafias- és felemelő érzés, és jó lesz majd húsz-harminc év múlva azt gondolni, hogy én akkor, abban a pillanatban, amikor rendszert kellett váltani, és kinyíltak a lehetőségek, mindent megtettem a kulturális életért.