Napi friss

Kínos szerepet játszik Puskás-Dallos Bogi a Megasztárban: Tóth Gabi sem hagyta szó nélkül

Tóth Gabi folyamatosan témát szolgáltat a Megasztár új évadában, Puskás-Dallos Bogi pedig mintha ki is pécézte volna magának elődjét Fotocentral / Schumy Csaba
Tóth Gabi folyamatosan témát szolgáltat a Megasztár új évadában, Puskás-Dallos Bogi pedig mintha ki is pécézte volna magának elődjét

Tóth Gabinak igaza lett, hiszen már nagyon hamar témát szolgáltatott a Megasztár ma induló új évadában. Arra azonban talán még ő sem számított, hogy a helyére ülő zsűritag fog rajta élcelődni.

Tóth Gabi 2025-ben még abban Megasztárban foglalt helyet az ítészek között, amely egykor elindította a pályáján. Az egykori nagy szerelem azonban mára alaposan megkopott, és az idei évadra már Puskás-Dallos Bogi ült a helyére a zsűriben. Nemrég írtunk arról, hogy Gabi egy videóban a követőivel és párjával, Papp Máté Bencével a háttérben arról beszélgetett, vajon az új Megasztárban is előkerül-e majd a neve.

„Szerinted folyamatosan vissza fog térni valahogy Tóth Gabi akkor is, amikor nem akarják?” – tette fel a kérdést, amire Máté úgy reagált, „fullba tolják a kretént most is”, és szerinte párja az új szériában is végig téma lesz. És igazuk is lett, ugyanis az énekesnő már igen korán szóba került a Megasztár hivatalosan ma induló új szériájában.

Az első menet

A válogatók során Herceg Erika kérdezte Puskás-Dallos Bogit arról, milyen Tóth Gabi helyén ülni, és először Marics Peti vágott közbe annyival, hogy „meleg még?” Majd érkezett Bogi kíméletlen válasza:

Fel kell nőni a feladathoz, de azt elmondhatom, és szerintem érzitek, hogy más a hangnemem

– érkezett az énekesnő válasza, amire Marics csipkelődni kezdett, hogy ő nem sok különbséget lát Gabi és Bogi között, amire utóbbi teátrálisan rákérdezett, hogy „te miről beszélsz?” Erre Peti azzal vágott vissza, hogy ez a megnyilvánulás bizony eléggé Tóth Gabi-s volt. Majd egy igen direkt beszólás következett az új évad új női zsűritagjától.

Nem célom egyáltalán bántani, alázni a versenyzőket. A Gabira reflektálva azt gondolom, volt ilyen

– jelentette ki határozottan Puskás-Dallos Bogi.

A videórészlet a Megasztár hivatalos TikTok-oldalára is felkerült, és a kommentelők között megjelent Tóth Gabi is, aki nem maradt adós a csípős válasszal.

Hianyzom? Vagy minek kellett felhozni engem a műsorban? Igaz, Bogi! Más a HANGnemünk.

Gabi tehát a jelek szerint nem hagyta magát, és ha az új évadban célkeresztbe kerül, felveszi a kesztyűt a kommentmezőben is. De itt még közel sem volt vége a kettejük szócsatájának.

Tóth Gabi kommentben vágott vissza Puskás-Dallos Boginak Story / Archív
Tóth Gabi kommentben vágott vissza Puskás-Dallos Boginak

A második menet

A Megasztár TikTok-oldalára néhány nappal később egy újabb videó került fel, amiben Erika úgy fordult Puskás-Dallos Bogihoz, mintha Tóth Gabi lenne. És itt kezdődött az újabb élcelődés.

„Erikám, te miket beszélsz? Ezt azért mondod, mert nincsen füled” – kezdte viccesnek gondolt paródiáját Bogi, miközben – utalva Gabi plasztikai műtétére – a melleit fogdosta. Persze a mutatványa a stúdióban és a zsűritársaiban is derültséget váltott ki, így folytatta elődje utánzását.

„Itt azért ne szórakozzunk egymás idejével, komoly énekeseket várunk ide a Megasztárba, nem ilyen mulatozást, komolyan, Erika!” – mondta Bogi, majd miután Marics Petibe is „tóthgabisan” beleállt, jött a kegyelemdöfés.

Mindjárt leteszem az érettségit gyerekek ezután!

Gabi ezután már nem kommentben válaszolt az újabb provokációra, hanem egy rövid videót készített. A videójára Gabi az alábbi szöveget írta: „persze a műsor sajtósai ezt azért is csinálják, hogy reagáljak, mert ezzel is híreket tudnak generálni és fel tudják a műsor promóciót turbózni a bulvárhírekbe. Na, akkor tessék”

Gyerekek, ne küldjétek el a megasztáros shortvideókat, én is látom, hozzám is eljut, de leszarom. Viccesnek találom, hogy ott sem ülök, de még mindig velem foglalkoznak, mert úgy látszik, hogy így tudják eladni a műsorukat. Úgyhogy innen is csak annyit üzenek, hogy szívesen. És még pénzt sem kellett adnotok érte

– kezdi a reakcióvideóját Tóth Gabi.

Majd azzal folytatta, hogy ő is látta, ahogy Bogi a pillanat hevében miközben arról beszélt, hogy ő senki nem akar megalázni a műsorban, „nagyon jó humorral” próbálta őt parodizálni és hogy bedobta, hogy „megyek és leérettségizem”.

Oké, tök jó, a zsűripultban nagyon nagy szükséged lesz az érettségire. Nem, oda tehetségre van szükség, meg hangra, meg dalokra. De legalább neki van érettségije

– vágott vissza az énekesnő, aki ezután saját mentoriskoláját reklámozta, majd ismét odaszúrt korábbi munkaadójának azzal, hogy „20 évig folyamatosan hülyét és bohócot csinált magából, hogy megfeleljen ezekben a műsorokban és felvett mindenféle szerepeket.”