„Szinetár csalja a Hámorit a Kubikkal” – Hámori Ildikó így reagált a Nemzetiben indult pletykára
Hámori Ildikó korábban sosem osztotta meg legbensőbb magánügyeit a nyilvánossággal. Most, hogy megtette, azt is elárulta, miért.
Hámori Ildikó élete első podcastinterjúja sokat váratott magára. A színésznő ugyanis korábban félt volna élete olyan fordulópontjait a nyilvánosság elé tárni, amely értékrendje szerint leginkább két emberre tartozik. Most azonban kivételt tett, és azt is elárulta, hogy ehhez a korának van köze. Ahogy ő fogalmazott, nyolcvanévesen már „tök mindegy”, ki mint mond róla.
Furcsa pletyka
Miközben mindig is anyatigrisként próbálta megvédeni lányát, Szinetár Dórát minden alaptalan rosszindulattól, addig derűs bölcsességgel kezelte azokat a szóbeszédeket, amelyeket kapcsolatuk elején róla és Szinetár Miklósról terjesztett a szakma.
Mert a pletykák őket sem kerülték el. Manapság persze már csak mosolyog rajtuk.
„A pályám elején másképp bántották az embert, mint most. Akkor leginkább csak szóbeszédek voltak. Hülyeségeket találtak ki. Volt a Nemzeti Színházban nagyon sok fiatal édes kolléganőm, köztük Kubik Anna is… Aztán egyszer volt egy értekezlet, ahol Miklós felszólalt, hogy a fiatal színészeket miért nem fizetik meg tisztességesen, csak azért mert fiatalok. És elmondta, hogy például Kubik Anna a vállán hordja a színházat, mert az összes fiatal hősnőt ő játszotta akkoriban, mégis kevés volt a fizetése.
És ebből elindult a pletyka: hogy a Szinetár csalja a Hámorit a Kubikkal. Én persze mondtam, hogy ez hülyeség, a pletykának ugyanis az volt a lényege, hogy annyira tart közöttük ez a kapcsolat, hogy a Szinetár már kitapétázta a Kubik Anna lakását. Én meg mondtam, hogy álljon meg a menet, a dolog ki van zárva. Hogy a Szinetár tapétázzon? Az egész biztos nem igaz! Ebből kifolyólag több pletyka nem is volt erről a dologról, így minket nem hoztak kellemetlen helyzetbe, mert onnantól tudták, hogy nem lehet
– mesélte Krizsó Szilviának a Kösz, jó(l) vagyok című podcastban.
Intim emlék
Ötvenöt éve házasok már, a színésznő huszonöt, Szinetár Miklós pedig negyvenéves volt, amikor összekerültek. Hámori Ildikó pedig azóta vallja, hogy márpedig véletlenek nincsenek.
„Biztos vagyok benne, hogy sorsszerű volt ez a találkozás, különben nem tartana ennyi ideje ez a kapcsolat" – szögezte le.
Felelevenítette élete meghatározó pillanatát, amikor megismerte férje korábbi feleségét és annak kisfiát.
„Ez egy intim emlék, de most olyan jól benne vagyunk, hogy el kell mondanom: másodéves voltam, és egy Ady-műsort csinált a főiskola Nádasdy tanár úr vezetésével, de volt, hogy Szinetár tanár úr jött be minket eligazítani és nézni a próbákat. Egy ilyen előadás után, ahogy mentem az Ódry csarnokába, állt egy szép szőke asszony az aulában egy kicsi fiúval, és én láttam, ahogy összepuszilkodnak Szinetár tanár úrral. Akkor azt gondoltam, hogy milyen jó nekik, és el is felejtettem az egészet, csak amikor ők már elváltak, és mi összekerültünk, villant föl bennem újra ez az emlék. Ami azért is érdekes, mert bár annyi emlék eszébe juthatna az embernek ezekről az évekről, nekem valahogy ez az, ami belém égett.”