Napi friss

„Sikerült megfélemlíteni” – Belebetegedett kirúgásába Jakupcsek Gabriella

A tévés hosszú éveken át vezette a Ridikül című műsort, amelyből végül távoznia kellett Fotocentral / Rozmanitz Gábor
A tévés hosszú éveken át vezette a Ridikül című műsort, amelyből végül távoznia kellett

Tíz éve már, hogy Jakupcsek Gabriellát elküldték a köztévétől, de még ma is, amikor erről kérdezik, kiérződik, mennyire megviselte mindez. A műsorvezető az elsők között volt, aki nem engedett a politikai nyomásnak, végül ez lett a veszte.

Jakupcsek Gabriella minderről a mai napig nyíltan kommunikál, nem szégyelli, hogy annak idején kirúgták a Ridikül című magazinműsorból, és most, hogy teljes átrendeződések történtek a köztévénél, még szabadabban vállalja a véleményét. De nem volt ez mindig így.

Átkerült a „tűrt kategóriába”

A legújabb interjújában azt mesélte, közvetlenül az elküldése után még nem mert arról beszélni, mennyire méltatlanul bántak el vele.

„Hát akkor a szabadságomtól fosztottak meg, tehát erről ma már talán lehet beszélni. Én voltam az első, aki megszenvedte azt, hogy nem volt elég lojális az akkori elvárásoknak egy műsor keretén belül. Akkor – próbálok finoman fogalmazni – ott a szabadságomtól fosztottak meg” – ismételte önmagát.

Tőlem azt tudták elvenni, ami nekem a legfontosabb volt: a munkát, amiben a legsikeresebb voltam, és ami a legnézettebb műsor volt. Akkor ezzel lehetett nekem üzenni, ezzel lehetett engem megfélemlíteni, és ez tulajdonképpen sikerült is…

– vallotta be.

„Mire én fölfogtam, hogy a ’tűrt kategóriába’ kerültem át hosszú időre, azért az nem volt olyan finom dolog. És még beszélni se lehetett róla, mert hát hiszen akkor a ’tiltottba’ mész be” – gondolt itt arra, hogy ő maga is szerepelt azon a bizonyos tiltólistán, akiket vendégként sem láttak volna szívesen egy MTVA-s műsorban sem.

Jakupcsek Gabriella tavaly augusztusban tért vissza a képernyőre mint az RTL Reggeli egyik műsorvezetője Fotocentral / RTL
Jakupcsek Gabriella tavaly augusztusban tért vissza a képernyőre mint az RTL Reggeli egyik műsorvezetője

Mindez olyannyira megviselte őt lelkileg, ami már az egészségére is hatással lett. „Nagyon megbetegedtem… Tehát ez a klasszik, tudod, amikor fél évig tüdőgyulladásod van” – folytatta a tévés Korn Anita YouTube-műsorában.

Mellette álltak a nézők

Gabi ma már határozottan úgy gondolja, jobb, hogy elsők között váltak meg tőle – Gundel Takács Gábort, illetve Szujó Zoltánt is csak utána rúgták ki –, az idő ugyanis sokat segített a feldolgozásban. „Velük már ügyesebbek voltak, mint velem – mármint a köztévé akkori vezetősége.

Nem gondolták, hogy az én szerencsétlen menesztésem, hogy így mondjam, ekkorát szól majd. Mert nagyon nagyot üzent a kisembereknek, hogy ’Halló! Nem vagy biztonságban!’ Emlékszem, hogy mentem fel a busszal a Hóvirág úton, majd megállt mellettem az 53-as busz, és kikiabált nekem a sofőr, hogy ’Gabika, magával vagyunk!’

Szóval nekem egy nagyon erős civil támogatottságom volt. Mert egy olyan műsort vezettem, és olyan mérhetetlenül sokat dolgoztam, hogy szinte érthetetlen volt a kirúgásom.”

Akkoriban rengeteg tanácsot kapott, és végül akkor kezdett bele a könyvírásba is. „Illetve akkor hoztam létre a kommunikációs cégemet. Azt mondtam, hogy én soha többet az életemben nem kerülhetek ilyen függő viszonyba a mindenkori politikai hatalomtól, mint akkor ott, a köztelevízióban!”