Hiába a népharag, férje megvédte Házasság első látásra Tücsijét
Kemenczés László hősszerelmesként érkezett a Házasság első látásra kísérletébe. Újdonsült felesége, Gombos Tünde azonban látszólag nem volt elalélva tőle.
A Házasság első látásra nem hozott mindenkinek első látásra szerelmet, de talán még szimpátiát sem. Tücsi szemmel láthatóan nem volt elragadtatva újdonsült férjétől, és ez a lakodalmon és a nászéjszakán sem javult. Az olasz életérzés szerelmeseként mediterrán férfira vágyott, nem a német gyökerekkel rendelkező Lacira. Csalódottságát pedig nem is rejtette véka alá, amivel sok néző ellenszenvét ki is váltotta.
„Azt láttam rajtad, ne haragudj, hogy meg vagy keseredve”
Bár az újdonsült férj, Laci látta, hogy Tünde nehezen oldódik fel, igyekezett türelmesnek lenni vele, a nászéjszaka után azonban felvetette aggályait.
Amikor felkeltél, azt láttam rajtad, ne haragudj, hogy meg vagy keseredve. Hogy valami fáj, hogy valami nem tetszik neked
– vélekedett, a kommentelők pedig mellette állnak.
„Laci, menekülj ettől a nőtől!” „Szegény csávó…” „Legalább tudja az ember, hogy vannak még normális értékrendű férfiak. Sajnálom, hogy ilyen nőt osztottak mellé” – érkeztek sorra a hozzászólások. Ám mielőtt eldurvult volna a helyzet, Laci közbeszólt, és tisztázott néhány kérdést. Például, hogy egyetért-e azokkal, akik szerint már az oltárnál nemet kellett volna mondania.
„Szeretnék reagálni néhány üzenetre, amit kaptam – kezdte a belsőépítész férfi. – Megkérdeztétek, ebben a szituációban miért nem fordít rögtön hátat az ember? A nőnek az esküvő nagy nap, felöltözik szépen, barátnőkkel csacsog, királynőnek akarja magát érezni. Úgy voltam vele, és szerettem volna példát mutatni ezzel, hogy bárki jön, legyen ez az ő napja! Legyen királynő, érezze jól magát. Én pedig nem fogok semmi olyasmit csinálni, ami negatív, még akkor sem, ha belül lenne hozzá kedvem.
Ha egy nő felkészül, megcsinálja a haját… Nincs az az isten, az az ember, az a kegyetlenség – még ha esetleg olyan is jönne, aki nekem nem tetszik –, hogy én azt mondjam: nem. Továbbmegyek, a hölgy mindebből semmit sem vett volna észre. Szóval kellett volna nemet mondanom? Nem. Ez a Tücsi napja volt, maradjon is a Tücsi napja. Hogy ő hogyan gondolkozik erről, az meg az ő dolga
– tette még hozzá a férfi, a végére azért egyértelművé téve, hogy ő is érezte, hogy távolról sincsenek közös nevezőn.
Miért vállalta a műsort Házasság első látásra Lacija?
A belsőépítészként dolgozó Kemenczés László korábban arról is beszélt, hogy bár nem titok, hogy a szereplésért pénzt kapnak, ő nem az anyagi javak miatt vállalta.
„Ahogy én megismertem a ’házastársaimat’, senki nem a pénzért csinálja. Nem mondok összeget, hogy ki mennyit kap, mert nem az a lényeg. De nem az az összeg, hogy azt mondod magadnak, hogy eladod a lelked Ibizára, és egész nap megfogod a bokádat azért, hogy meg tudjál élni valamiből” – fogalmazott.
De nekem ez nem a pénzről szólt. Köszönöm, nagyon jól megvoltam, megvagyok és meg is leszek. Egyszerűen eljön az a pillanat, amikor az embernek tele van a t*ke az internetes társkeresőkkel, tele van a t*ke, hogy ismerkedik, beleadja a szívét, lelkét, aztán meg nem jön össze. Itt meg vannak szakértők, pszichológusok. Na és fizetik az esküvőt, akármennyire jó vagy rossz, meg lesz egy nászút, és ez meg van úszva
– tette még hozzá nevetve.