Házasság első látásra: Ján nekiment Juci barátnőjének, szerinte túl messzire ment
A Házasság első látásra szereplője, Lőrincz Ján úgy döntött nem tesz lakatot a szájára, és elmondja, mit gondol arról, ahogy Páli Judit barátnői viselkedtek a házasságkötésük napján.
A TV2 párkereső műsorában szereplő Lőrincz Jánnak egyáltalán nem tetszik, ahogy Páli Juditot befolyásolni próbálják a barátnői. Leginkább a menyasszony tanújára, Katára neheztel, aki furcsa módon nem együttérzőn viselkedett, miután meghiúsult a barátnője esküvője. Juci azóta már megvédte a násznépét, de sokak szemében lett szálka, hogy Kata mennyire örült annak, hogy szingli maradt a barátnője. Véleményét kamera előtt szóval és tettekkel is őszintén vállalta.
Talán a nézők is emlékeznek azokra a pillanatokra, amikor kitépte Juci kezéből a menyasszonyi csokrot és a konyhapultra hajította, sőt maga húzta le a karikagyűrűt is a barátnője ujjáról. Beszédes volt, amikor Juci, kis tétovázás után, végül mégis visszahúzott…
„Ezt túltolták”
Jánnak megvan a véleménye Katáról, amit a story.hu-nak most el is mondott.
„Ahogy a műsorban viselkedtem, ahogy megéltem a dolgokat, az őszinte volt és hűen tükrözi az énemet. Sajnálom, hogy nem lett esküvő, szép is lehetett volna Jucival a kapcsolatunk. Ugyanakkor azt is látom, hogy őt a barátai nagyon befolyásolják. Miattuk mondott nemet az anyakönyvvezető előtt. Nem helyes, hogy ennyire vehemensen próbálják védeni, ez már szinte erőszakos. Még meg is tapsolták, amikor ez a házasság nekünk nem sikerült.
Rosszul esik, hogy úgy ítélkeztek felettem, hogy nem is tudták, valójában mi történt. El tudom fogadni, hogy a rokonok, a barátok megvédik a szerettüket, de nem felejtem el, hogy még meg is tapsolták, amikor nemet mondott. Ezt most túltolták, főleg Kata. Juci nagyon kedves, intelligens lány, akire most a barátai is dühösek, mert kedves volt velem
– magyarázta.
„Egy kislányt még szeretnék”
Nemcsak Ján gondolja úgy, szép pár lehetett volna belőlük és járhatna nekik még egy esély. A nézők nagy többsége éppen ennek szurkol. Amit ugyanis a meghiúsult házasságkötés után, a vacsorán láttak, amikor a pár kettesben beszélgetett, abból sokan arra következtetnek, ennek a kapcsolatnak még igenis lehet jövője.
A vőlegény és Juci sok mindenben hasonlítanak, a vőlegény meg is jegyezte, minden kívánságát megtestesíti Juci. És miután erre rádöbbent, elárulta, a gyerekkérdéstől sem zárkózik el annak ellenére, hogy van már három fia.
Csak a vacsorán reagáltam Jucinak arra, hogy a barátnője, Kata milyen erőszakosan leszólított a gyerektémával kapcsolatban. Hogy azonnal azt kérdezte, akarok-e még gyereket. Akkor ott csak annyit mondtam, meglátjuk, hiszen nem tudhattam, milyen hölgyet választottak nekem a szakértők, és azzal, hogy az én barátaim cserben hagytak, kicsit elbizonytalanítottak, rosszul éreztem magam, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt én elsőre elterveztem.
A reakciómat Juci rokonságai és barátai egyértelmű nemnek vették, és ezek után szinte erőszakkal el akartak távolítani Juci életéből. De a ceremónia után, vacsora közben Jucinak elárultam, valójában vágynék még egy kislányra. Negyvennyolc éves vagyok, miért ne?”