Mészáros Bende: „33 fogam van, és 3 mellbimbóm”
Mészáros Bende most először beszélt két olyan testi adottságáról, amelyek közül az egyik még a fogorvosokat is meglepte. Az Exek csatája szereplője szerint ráadásul mindez akár annak a jele is lehet, hogy különleges feladattal érkezett erre a világra.
A magyar néphitben a táltost különleges képességekkel rendelkező, kiválasztott emberként tartották számon, akinek sorsát már születésekor bizonyos testi jegyek jelezhették. A hiedelmek szerint ilyen jel lehetett például a szokásostól eltérő számú fog vagy más rendhagyó fizikai adottság. MÁZS fia, Mészáros Bende most azért beszélt erről, mert saját bevallása szerint nála nem is egy különlegesség akad.
„Ezt még senkinek sem mondtam”
Mészáros Bende egy interjúban váratlan titkot osztott meg magáról: nemrég a fogorvosánál derült ki, hogy a szokásosnál több foga van.
Ezt még senkinek sem mondtam, de 33 fogam van. Most kiderült a fogorvosnál, odagyűltek hirtelen a fogorvosnők, és nézték a monitort a röntgenem után, hogy 33 fogam van
– mesélte Bende az RTL Fókuszban, aki ezzel még nem ért a meglepő vallomások végére.
„Az is egy nagy titok, hogy három darab mellbimbóval születtem, van egy kisebb mellbimbóm” – tette hozzá.
Mészáros Bende hisz abban, hogy mindennek oka van
Bende ezeket a testi sajátosságokat összekapcsolja azokkal a spirituális elképzelésekkel, amik szerint bizonyos különleges jegyek a táltosokra, illetve valamiféle küldetéssel érkező emberekre utalhatnak.
Azt mondják az ilyen emberre, hogy ő egy táltos, vagy a táltosok, akik azok az emberek, akik olyan feladattal jöttek a Földre
– fogalmazott, majd viccesen hozzátette, nem szeretne úgy tűnni, mintha ufók rabolták volna el. A spirituális gondolkodás azonban egyáltalán nem áll távol tőle.
„Én tökre hiszek ezekben” – jelentette ki, és azt is elárulta, úgy érzi, az életében felbukkanó találkozások sem véletlenek.
„Nekem minden emberrel valamilyen dolgom van, akit hozzám sodor az élet.”