Napi friss

Új párja van a 71 éves Laár Andrásnak: ez a színésznő csábította el

Laár András először mutatta meg új párját Story / TV2
Laár András először mutatta meg új párját

Tavasz óta alkotnak egy párt, és nemcsak a magánéletben, de szakmailag is nagy közöttük az összhang. Laár András minden jel szerint újra boldog.

Laár András az utóbbi években komoly nehézségeken ment keresztül, hiszen miután elvált feleségétől, több alkalommal is költöznie kellett, súlyos anyagi gondjai is voltak, ám nemrég sikerült új otthonra találnia a Balaton környékén. A szakmai sikerek után pedig úgy fest, a magánélete is rendeződni látszik.

Ő Laár András párja

A zenész ugyanis 71 évesen újra szerelmes, választottja pedig egy olyan színésznő, akivel már négy évtizeddel ezelőtt is volt egy rövid, ám annál intenzívebb kapcsolata. Laár András új párja Danielle Dutombe sikeres modell, színésznő, író, rendező, aki korábban Németországban élt, és akit a groteszk színház egyik jeles képviselőjének tartanak. A páros a Danielle által vezetett balatonberényi Panoráma Teátrumban többször is előadta Molière A (be)képzelt beteg című közös darabját.

„Eleve azért jöttem ide, mert azt az ajánlatot kaptam Daniellától, hogy játsszam el Argant, tehát én tulajdonképpen színészetileg vagyok itt” – mesélte a TV2 Aktívban Laár, aki egyébként tavasz óta egy fedél alatt is él szerelmével, illetve annak 104 éves édesanyjával.

Amikor meghalt a férjem, egyedül voltam két évig, akkor ezzel a felépítéssel foglalkoztam, hogy ezt a színházat felépítettem, és egyedül éreztem magam, és emlékeztem a Laárikára. Korábban négy hónapig együtt éltünk, de szétmentünk, amikor Németországba hazamentem

– árulta el immáron Danielle.

Laár András már nem tagja a KFT-nek

A KFT alapító tagjai több mint öt évtizeden át dolgoztak együtt, ezért is hatott villámcsapásként, amikor Laár András bejelentette távozását az együttesből. A döntés nemcsak szakmai, hanem személyes törést is okozott. Bornai Tibor megrendítő szavakkal reagált a történtekre:

„Teljesen megszűnt minden. Ő az, aki egy egészen más sínre rakta az élete villamosát, és megy valamerre, amerre mi már nem tudjuk őt követni.”

A konfliktus hátteréről a felek nem beszéltek részletesen, ám a nyilatkozatokból egyértelműen érződik, hogy a kapcsolat mára jóval többet veszített, mint egy egyszerű zenekari együttműködést. A zenész-humorista azonban nemrég már a Laár FT nevű formáció élén adott koncertet.