Flipper Öcsit szerette, és híresebb volt, mint a színészek: mi lett Liener Mártával, a Sugár egykori arcával?
Liener Mártának a két metszőfoga közti rés lett a szexeplije, majd a védjegye. Pedig eredetileg elküldték fogorvoshoz a Sugár reklámfilm felvétele előtt. Már be is jelentkezett, amikor a rendező végül úgy döntött, hogy nem kell megcsináltatni, mert így könnyebben megjegyzik majd a tévénézők. Igaza lett.
Az egyik leghíresebb modell volt, a Sugár Üzletközpont reklámarca, aki a 80-as években nap mint nap a televízióban szerepelt. De mit csinál most Liener Márta? Az nlc-nek mesélt a régi és az új munkájáról, valamint a családi életéről.
A Neoton nem jött össze
Mint kiderült, sokáig nem is volt az egyértelmű, hogy a szépségéből fog egy ideig megélni. Versenyszerűen művészi tornázott a Spartacusban, később pedig tanítóképzőt végzett, és egy óbudai általános iskolában tanított. Annak, hogy híresség lett belőle, nemes egyszerűséggel az volt az oka, hogy összeveszett az első férjével...
„A budapesti Gerbeaud cukrászdában történt, ahol ott maradtam egyedül, mérgesen. Ennek az esetnek két szem- és fültanúja is volt, akik történetesen a Magyar Televíziónál dolgoztak, az egyiküket pedig félig-meddig ismertem is. Ez a két úriember kedvesen megszólított, elmondták, hogy készül egy húszperces zenés műsor Zoránnal, és vállalnám-e, hogy közreműködöm benne. Egyfelől nagyon tetszett Zorán, másfelől imádtam énekelni, és úgy gondoltam, talán egy kicsit közelebb kerülök a tűzhöz, ha igent mondok. Zorán tévéműsorában végül szerepeltem, de csak sétálgatnom kellett mellette az utcán, dekorációs elemnél nagyobb feladat nem jutott számomra.”
Aztán néhány zenész a szárnyai alá vette, de akkor még mindig nem lett sikeres. Be is vallja, nem sült el olyan jól a dolog, ahogyan ő azt naivan remélte.
„Úgy volt, hogy a Neotonba megyek, de az sem jött össze, ezért elkezdtem egyedül énekelni, és Sztevanovity Dusán kérésére vállaltam el a Sugár Üzletközpont reklámozását 1979-ben. Sosem akartam sztár lenni, én csak énekelni szerettem, és ezekben a reklámfilmekben énekelnem is kellett, ami jó lehetőségnek tűnt.”
Csodálja Pataki Ágit
A történetet azóta ismerjük, egy csapásra népszerű lett – pont, mint a legnagyobb színészek, énekesek.
Nagyképűség nélkül mondom, hogy talán híresebb is voltam, mert a Sugár reklámfilmet naponta háromszor leadták a televízióban. Ugye akkoriban csak egy tévécsatorna volt, és mindenki azt nézte. A Csak egy ugrás a Sugár című szlogent kívülről fújták az emberek.
Az ismertséggel azonban nem járt gazdagság.
„Reklámfilmenként 500 forintot kaptam. Az első harmincból vettem egy komolyabb zenelejátszót. A Sugár arcaként, exkluzív szerződéssel két-három évig dolgoztam, évenként olyan 15 ezer forintot kerestem. Nem volt valami sok, de az is igaz, hogy akkoriban más árak voltak.”
Sokan mai napig nem tudják, de Flipper Öcsi volt évekig a párja. Vajon ő sem tudott segíteni, hogy énekesnőként igazán befusson?
„Nem, mert Öcsi sem volt jó a menedzselésben, őt is a zenekara, a Dolly Roll húzta. Laza, sármos srác volt, aki imádott bulizni, de a karriercsinálás nem érdekelte. Az adott pillanatnak élt, nem gondolkodott évekre előre, mert ha hosszú távon tervezett volna, akkor most itt élne köztünk, és a mai napig koncertezne. Ha én is okosabb lettem volna, és nem az érzelmeimre hallgatok, hanem az eszemre, akkor kerestem volna egy jó menedzsert, aki felépít, és tíz-húsz éves távlatban tervez velem. Pataki Ágival szinte egy korosztály vagyunk, és neki a mai napig sikerült megtartania a nimbuszát. Csodálom őt, amiért ilyen erős brandet alakított ki.”
Így él most Liener Márta
Igaz, mint meséli, hiába tűnt el a reflektorfényből évek óta, mai napig felismerik az utcán.
„Gyakran kedvesen jelzik, hogy emlékeznek rám a tévéből. Bevallom, ez jólesik. Igaz, a karakterem nem sokat változott a hosszú évek alatt. A hajam is ugyanolyan természetes göndör, mint fiatalkoromban.”
Senki meg nem mondaná róla, hogy már nagymama.
A negyedik házasságomban élek, és szerintem ez már az utolsó lesz... A férjemmel 27 éve vagyunk együtt, de úgy elrepült ez az idő, mintha csak néhány éve ismernénk egymást. Van két gyönyörű lány unokám, egy hatéves és egy kétesztendős.
Szeretek velük lenni, a nyarat is többnyire együtt töltjük. Nem szoktam a múltamról mesélni nekik, de a fiam megmutatott nekik néhány tévéfelvételt rólam. Amikor ők előjönnek ezzel a témával, akkor persze szívesen nosztalgiázom, és halványan próbálom átadni a magabiztosságot. Táncolok meg néha énekelek, hátha valamihez kedvet kapnak az unokáim és folytatni akarják majd a művészi pályát. Én legalábbis nem bánnám.”
És hogy ő szokott-e még énekelni?
„Ha a barátok meghívnak egy családi rendezvényre, szülinapra, akkor igen. Csak a hangosítás is megfelelő legyen! Nem is kérek pénzt érte, mert tiszta szívemből szeretek énekelni. De nem ilyen popos-diszkós slágereket, hanem inkább a dzsesszes minőségi zenét érzem magamhoz közel: Matt Biancót, Sadét...”
Azt is elárulta, mihez kezdett a modell- és az énekesnői karrier után.
„Van egy modellügynökségem, a Hollywood Casting. Kitűnő magyar és külföldi reklám- és mozifimeket készítettünk. Például a Sorstalanságba és a Saul fiába is mi válogattuk a szereplőket és a kiemelt statisztákat. Szeretem ezt a munkát, mert a sztárság sosem vonzott, a kamera másik oldalán is jó dolgozni.”
Modellek egymást közt
A Modell Trióban együtt szerepelt Sütő Enikővel és Halász Ilonával. Több slágerlistás daluk is volt a rendszerváltás környékén.
„Ica már vagy húsz éve Amerikában él, de mi olyan jóízűen tudunk beszélgetni telefonon, mintha tegnap láttuk volna egymást személyesen. Sütő Enikővel már rég nem találkoztam, elsodort minket egymástól az élet. Volt idő, amikor haragudtam rá, mert egyeztetés nélkül, váratlanul kicsekkolt a zenekarunkból, és én ezt nem tartottam fairnek. De már túl vagyok rajta. Sőt, aztán közösen csináltunk egy castingügynökséget.”