Máté Gábor őszintén vallott a válásáról Rónai Egonnak
A színész-rendező Máté Gábor, a Halhatatlanok Társulatának újdonsült tagja azt érzi, amit a szakmában sikerült megvalósítania, azt a magánéletében nem.
Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Hét évvel ezelőtt az ATV élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását. Idén is a közönség döntötte el, hogy kik azok akik kiérdemelték, hogy a Társulat Örökös Tagjai legyenek. Rónai Egon minden nyertessel mélyinterjút készít az ATV Húzós podcastban. Az első beszélgetés vendége Máté Gábor volt.
Kimaradt az apa-fiú kapcsolat
A számos szakmai kérdés mellett egy ponton a művész magánéletére terelődött a szó. „Az édesapád maga is rendezett, pedagógus is volt, tehát gyakorlatilag otthonról kaptad a mintát...” – vetette fel a műsorvezető.
Hát igen, de ez, hogy kedvesen, ilyen tisztelettel mondod, hogy ’édesapád’, ez nagyon furcsa az én fülemnek, mert minden volt, csak édesapa nem. Én meg se születtem, és ő megpattant.
Amíg én föl nem vettem vele a kapcsolatot – mert színházban dolgozott, és akkor én már belül eldöntöttem, hogy színházrendező szeretnék lenni, és 11 éves koromban írtam neki egy levelet, hogy küldjön nekem színházi szakkönyveket, mert ezzel akarok foglalkozni –, addig mi nem beszéltünk.
Tehát néha megjelent, azt hiszem többnyire pénzt kért, vagy magyarázatot adott, hogy miért nem fizette a tartásdíjat. Aztán volt köztünk egy barátinak mondható kapcsolat, de akkor se apa- fia kapcsolat volt, mert az kimaradt.
Rónai megkérdezte, tanult-e valamit Máté az apjától. A válasz így hangzott:
Tanulni attól is lehet, aki nem tanít. Az ő kudarcai, az ő rossz döntései, amik az életét végigkísérték, azok tanítottak engem valamire, ami magánéletemben korántsem sikerült, de a színházi életemben igen. Tehát nagyon figyeltem arra, hogy mondjam, a mélyülés irányát céloztam be a felületesség iránya helyett.
Máté Gábor a válásról: „Intelligensbe fordítottuk a dolgot”
A műsorvezető felvetette, hogy Máté Gábor a magánéletére úgy szokott hivatkozni, hogy az nem volt százszázalékos. Amivel interjúalanya is egyetértett, és azt is megosztotta, hogy ez a kérdés foglalkoztatja is őt.
„Vannak nagy fiaim vannak – mondja a színész, rendező, akinek Jakupcsek Gabriellától két fia született. – Akárhányszor találkozunk, ez úgy átmegy a fejemen. Még akkor is, hogyha ezt igyekszem jól csinálni, vagy relatíve jól csinálni, meg a volt családommal való kapcsolatot ápolni, és igyekszem, ott nincsenek ilyen típusú feszültségek, amik lehetnének. A zűrös időszak után intelligensbe fordítottuk a dolgokat."
„Igyekezni lehet”
És hogy van-e egy színésznek esélye arra, hogy művészként és a magánéletében is tökéletesen szerepeljen?
„Hát nagyon-nagyon lehet igyekezni, igyekezni lehet. Azért szerintem ez tökéletesen senkinek se sikerül – mondja Máté Gábor. – De ezzel együtt én például minden színésznőt biztatok a gyerekvállalásra. Senkinél nem húztam össze a szemöldökömet, hogyha bejelentette, hogy ez foglalkoztatja."