A tragikusan fiatalon elhunyt zenész, Szolnoki Péter 6 éve mesélt a Best magazinnak terveiről. Gondolatai most egészen szomorú apropóból kerültek elő.

Szolnoki Péter akkor is a rá jellemző természetességgel és őszinteséggel beszélt.

Sem a testem, sem a lelkem nem töltötte be még be az ötvenet, a zene, az alkotás, a párom és a gyerekeim megfiatalítanak

– magyarázta akkor, pedig ahogy sokakat, őt sem kerülték el a nehézségek, betegség vagy épp a válás. Minderről így mesélt:

„A volt feleségemmel nagyon fiatalon ismerkedtünk meg, húsz évet töltöttünk együtt, felneveltük a három gyerekünket, majd egy idő után azt vettük észre, barátsággá szelídült a kapcsolatunk. Ez a barátság a válásunk után is megmaradt. Egyedül voltam, majd egy barátom bemutatott nekem egy csodálatos lányt, Vikit. Az ismeretségből egy év alatt szerelem lett, hat éve már, hogy együtt élünk. Hol együtt, hol külön, mert ő Egerben él, a bankszektorban dolgozik, én Biatorbágyon, így a mindennapjaink része az örök ingázás, de minket ez nem zavar. Nagy család lettünk, négy gyereket nevelünk együtt, nekem három van, Vikinek egy 26 éves nagyfia, szerencsére mindenki mindenkivel remekül kijön egymással.”

„Örök gyerek maradtam”

Péter gyerekeihez közel áll a zene, ami nem csoda, volt kitől örökölniük az érdeklődést, a tehetséget.

„14 éves koromban édesanyamák Budapestre küldtek tanulni, mégpedig katonai zenei iskolába. Az elszakadás nekik és nekem is nehéz volt, de felnőttként tudom, milyen fontos értékrendszert kaptam ebben az iskolában. Nem csak érzelmileg, fegyelemre tanított, keretet adott az életemnek.

Megtanultam például, hogy az ember mindig kiáll az igazáért, az igazságért. Kicsit odamordulós típus lettem, ha igazságtalanságot látok, hamar felcsattanok. Szerencsére otthon erre nem igen volt szükség, jó gyerekeim vannak, soha nem volt velük semmi probléma.

Kicsi gyerek koruk óta tanultak valamilyen hangszeren játszani, van a zenéléshez, énekléshez tehetségük is, de mindegyik tanult, tanul úgymond polgári, civil hivatást is. Egyébként én voltam az az apuka, aki lefekvésnél nem lenyugtatta, inkább felpörgette a gyerekekeit, mégpedig az esti mesével. Eljátszottam, improvizáltam. Nem csak ők, én is imádom a mesét, lélekben örök gyerek maradtam.

Lehet, hogy éppen ezért, de már nagyon várom az unokákat. Állandóan nyaggatom a lányomat, hogy unokát akarok! Persze csak viccből, de mint tudjuk, minden viccnek van alapja.

Tudta, figyelnie kell az egészségére

Szolnoki Péter a beszélgetés készületkor már 11 évvel korábban is átesett egy nagy betegségen.

„Epevezeték-szűkületem volt némi bonyodalommal, műteni is kellett. Ma már csak az étrendemre kell figyelnem, és arra, hogy rendszeres mozogjak” – magyarázta akkor. Még nem sejthette, hogy sajnos a sors csupán hat évet tartogat számára.