Napi friss

Elsírták magukat az R-GO Gida szülei, amikor megtudták, lányuk Szikora Róbert táncosa lett

Szikora Róbert új Gidái bemutatkoztak Fotocentral
Szikora Róbert új Gidái bemutatkoztak

Szikora Róbert nevével nemcsak az R-GO zenekar forrt egybe, de a színpadon elválaszthatatlan társai a gidái is. Nemrég a nézőknek feltűnt, hogy új lányok ropják a színpadon. Most kiderült, kik ők!

„Gida-csere volt” – vallotta meg Szikora Róbert, akinek alig húszéves, két fiatal táncoslánya, Nagy Emília és Bencsik Fanni őszintén mesélt arról, mit szólt a családjuk, hogy bekerültek az R-GO-ba, és hogy ők mit gondolnak a frontemberről.

„Mindig vannak tartalék Gidák, ha egy kisgida lába eltörik”

„Összeszámolva, több mint ötven Gidám volt” – idézte fel a Retro Rádió műsorában Szikora Róbert. – Mindig vannak tartalék Gidák, ha egy kis Gida lába eltörik, vagy bevonul katonának, vagy bármi történik, akkor legyen pótlás” – fogalmazott Szikora, elárulva: bár régóta volt mellette Gina és Florina, most két ilyen „helyettes Gida”, Emília és Fanni került rivaldafénybe.

„Bedobtuk őket a mély vízbe, és már az első alkalommal mind a közönség, mind a zenekar el volt hűlve. Az ő temperamentumuk, kisugárzásuk, szexusuk visszaidézi az első gidás korszakot” – fogalmazott Szikora Róbert, majd átadta a szót Gidájának, Fanninak.

„Én nagyon régóta követem az R-GO-t, a régi Gidákkal is jó barátságokat ápoltam, szeretem a zenéket, felüdülés táncolni rá. A nagyszüleim is szerették, anyukám is nagy fan, amikor tudnak, eljönnek a koncertre, a nyaralást is úgy alakították, hogy el tudjanak jönni” – mesélte a táncoslány.

Gida-társa, Emília pedig felidézte:

Először a szüleim által hallottam az R-GO-ról. A nagymamám és a szüleim is nagy fanok: amikor megtudták, hogy táncos lettem, elsírták magukat. Általuk kezdtem el hallgatni a zenéjüket, és nagy pluszt ad ehhez, hogy nemcsak hallgatom, hanem színpadon is táncolok.

S hogy mi tesz egy gidát jó Gidává?

„Egy jó Gidának nagyon jó kisugárzás kell, mert semmit sem ér az egész, ha az ember nem élvezi. De ezt nehéz nem élvezni. Azért tánctudás is kell hozzá, de ha az ember élvezi, akkor viszi magával a ritmus” – nevetett Fanni.

Elárulták, a két lány barátnővé vált, mint mondják: hamar „klikkeltek”, azaz megtalálták az összhangot. A banda nemcsak a színpadon van együtt: koncertek előtt és után is szánnak időt egymásra.

Robi kapcsán mindig meglep, hogyan lehet valakiben ennyi energia. Egymásból is nyerünk erőt a színpadon, de Robi annyi energiát ad koncert előtt, közben és után is... Ez nagyon sokat számít. Nagyon nagy erőt ad számunkra, hogy koncert előtt és után is van egy közös megmozdulás, egy összekapaszkodás, kicsit bulizunk közösen

– tette hozzá a Gida.

Fanni magáról még elárulta:

„Tavaly végeztem a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Tanítok esküvőre párokat, de gyerekeket is táncolni” – Emília pedig a fitnesz és hiphop világából jön.

Remélem, olyan csodákkal bír a testem, mint Robié, és táncolhatok még jó sokáig

– nevetett.

„Ne kanbuli legyen, hogy öt férfi ott izzad”

A Gidák létjogosultságáról Szikora Róbert még elmondta:

„Azt akartuk, hogy ne kanbuli legyen, hogy öt férfi ott izzad, aztán hazamennek. Hanem, hogy buli legyen. Hogy szép az élet, szépek a lányok, a lányok szemében szépek a fiúk. És így jó. Amíg nem voltak lányok a színpadon, akkor kislányok voltak az elsősorban, mióta vannak, megjelentek a fiúk is!”