Dagad a botrány, milliókat nyúlt le családjától Nádas György: kitálalt a humorista fia
Nádas György egy éve nem láthatta az unokáit, és fiai sem állnak szóba vele elhunyt édesanyja öröksége miatt. Most azonban előkerült a humorista fia, aki egészen másképp emlékszik a történtekre.
Hétfőn járta körbe a sajtót a letaglózó hír: Nádas Györgyöt kitagadták a fiai, és egy éve nem látta a gyermekeit, illetve az unokáit sem. A humorista a két éve elhunyt édesanyja öröksége körüli, szerinte igazságtalan bonyodalomnak tulajdonította a súlyos nézeteltérést, amiben nem tartotta magát túlzottan felelősségnek. Most azonban megszólalt a másik fél is.
Megszólalt Nádas György fia
Nádas György fia, Zoltán nem tűrte szó nélkül édesapja médiában tett vádjait az örökségről és a megromlott viszonyukról. A férfi a Kanári-szigeteken él a családjával, zenészként keresi a kenyerét, és nem vágyott a rivaldafényre híres édesapja révén. A humorista nyilatkozatát azonban nem hagyhatta szó nélkül.
A nagymamámmal nagyon szoros kapcsolatot ápoltunk, és ő is pontosan tisztában volt azzal, hogy a fia hedonista életet él, minden pénzét eltapsolja. Éppen ezért úgy rendelkezett, hogy a halála után ne vesszen el a vagyona, és mindenki részesülhessen az utána maradt javakból. Meghagyta, hogy a bankszámláján lévő pénz engem és a testvéremet illet, itt egy jelentős összegről beszélünk, ugyanis azt is tudni kell, hogy a nagymamámnak volt egy Angliában élő, rendkívül jómódú üzletember élettársa, aki hosszú éveken át támogatta őt
– kezdte a Blikknek Zoltán. Felidézte, hogy három éve a nagymamájánál demenciát diagnosztizáltak, és mivel ő akkor már külföldön élt, a gondozás egy részét Nádas György végezte, így a bevásárlásokat is.
„Egyik alkalommal azonban nála maradt a bankkártyája, és ezt követően bizonyíthatóan jelentős összegeket emelt le a számláról.
A halála előtt négy hónappal még 7 millió 400 ezer forint volt a számlán. Ennél azonban minden bizonnyal nagyobb lehetett a vagyona. Azt viszont bizonyítani tudjuk a rendelkezésünkre bocsátott kivonatokból, hogy nagymamám halála után is jelentős összegek tűntek el a számláról. Ugyanabból a bankautomatából napi szinten 150 ezer forintokat vettek fel, ami pedig a legmegdöbbentőbb, hogy a nagymamám halálának másnapján a kártyával egy bowlingpályán is fizettek. Mire én és a testvérem fel akartuk venni azt az összeget, amely jogosan megilletett volna minket, csak úgy 70 ezer forint körüli összeg maradt a számlán
– tárta fel a sokkoló tényt.
Eldobta a Nádas vezetéknevet
Zoltán hozzátette, testvérével ügyvédet fogadtak, apjuk pedig csak a sokadik felszólításra szolgáltatta vissza a nekik járó összeget. Zoltán azt is elmondta, a nagymamája ingatlanának a sorsa sem a megbeszéltek szerint alakult, a humorista a szóbeli megállapodásuk ellenére azt is igyekszik kisajátítani magának. Zoltán szerint ez már csak az utolsó csepp volt a régóta telő pohárban: a férfi még a vezetéknevét is lecserélte a felesége családnevére, és tudatosan zárja el a gyermekeit a nagyapjuktól, ugyanakkor leszögezte, Nádas György állítása ellenére nincsen letiltva: bármikor felhívhatná őket.
Nádas György nem így emlékszik
Nádas György fia azután mondta el az ő verzióját, miután a humorista egy podcastban így beszélt gyerekeiről:
Még mielőtt megosztottam volna velük édesanyám örökségét, ők azt hitték, minden az övék, és én ki lettem paterolva. A feleségemmel sem tartják a kapcsolatot. Mi kollektíven le vagyunk tiltva. Az unokáimról semmit sem tudok, ez a legnagyobb fájdalmam.
Biztos nekem is van felelősségem abban, hogy ez így alakult. Én abban nem hiszek, hogy egy oldalnak van igazsága, és a másiknak semmi. Úgyhogy biztos valami okozója én is vagyok, de nem gondolom, hogy ilyen szintű elszigetelődés indokolt lenne.”
A pénz sorsáról pedig ezt állította:
„Az örökség az enyém lett, és egy picit helyre tudtam rakni az életemet, picit be is fektettünk a jövőnkről való gondoskodásra. Azok a dolgok, amiket nekik szántam, megvannak félrerakva.”
Hogy melyik félnek van igaza, azt talán csak ők maguk tudják.