„Azt mondta, ő ezt már nem éli meg” – Szívszorító részleteket árult el Vajda Márta haláláról a lánya, Brunner Márta
Brunner Márta az utolsó pillanatig édesanyja mellett volt. A Jászai Mari-díjas színművész lánya most megtörten mesélt Vajda Márta utolsó óráiról, és arról is, hogy anyukája már napokkal korábban úgy érezte, nem éri meg közelgő 83. születésnapját.
Múlt hétvégén érkezett a lesújtó hír: elhunyt Vajda Márta. A Jászai Mari-díjas színművész jövő héten ünnepelte volna 83. születésnapját. Színházi szerepei mellett leginkább A Tenkes kapitánya című sorozat Veronikájaként szerzett országos hírnevet: többek között Zenthe Ferenc, Tordy Géza és Pécsi Ildikó mellett játszhatott. Lánya, a szintén színésszé lett Brunner Márta vele volt az utolsó pillanatokban is.
Vajda Márta kezét az utolsó pillanatokban is fogta a lánya
Vajda Márta az utolsó éveiben több egészségügyi problémával küzdött: 2019-ban tüdőrákkal diagnosztizálták, abból felépült, majd súlyos gerincoperáción esett át, de még azután is aktív maradt. Élete utolsó szakaszát már egy otthonban töltötte, ahol gyakran látogatta a lánya, aki az utolsó pillanatokban is mellette lehetett.
Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem. Délelőtt hívtak az otthonból, hogy itt az idő, és én végig foghattam a kezét, ott voltam vele, amikor szépen átsuhant. Hatalmas áldás ez, hogy nem egy hírt kaptam, és hogy nem volt egyedül. Nyilván nekem fáj, de ilyenkor mindig nekünk fáj, de neki most már nagyon jó
– fogalmazott a színésznő megtörten a Blikknek.
„Azt mondta, ő ezt már nem éli meg”
Hiába az egészségügyi megpróbáltatások, Brunner Márta bízott abban, hogy lesz még idejük együtt: édesanyja azonban már érezhette a tragikus véget.
Nemrég, amikor arról beszéltünk, hogy majd idén kapja a gyémántdiplomáját, meg előtte lesz a születésnapja, július 7-én, és hogy ezeket hogyan ünnepeljük, azt mondta, ő ezt már nem éli meg. Aztán a napokban láttam a tévében A Tenkes kapitánya ismétlésének a reklámját, mondtam neki, hogy majd együtt megnézzük, ő azonban hallgatott…
– idézte még fel Márta.