Videón a Pride legmeghatóbb jelenete: Fullajtár Andrea síron túli üzenetet adott át
A népszerű magyar író, Nádasdy Ádám már nem élhette meg az idei Pride-ot. Ám a Katona József Színház művésznője, Fullajtár Andrea mégis megidézte őt.
Az idei Budapest Pride egyik legmeghatóbb jelenetét hozta Fullajtár Andrea fellépése. A Katona József Színház művésznője Nádasdy Ádám egyik versét adta elő, ám ez most különleges jelentéssel bírt. A Katona József Színházat Fullajtár Andrea mellett Jordán Adél és Székely Kriszta képviselték a 2026-os Prideon.
Fullajtár Andrea felhívta Nádasdy Ádám szerelmét
„Nádasdy Ádám költő két héttel a választások előtt halt meg.
Nem érhette meg azt a napot, amit mi megértünk és amin ünnepeltünk, és nem állhat ma itt a színpadon, hogy szóljon hozzátok. Úgyhogy arra gondoltam, hogy leszek az ő hangja.
Felhívtam a szerelmét, Márkot, akivel 22 évig éltek boldogan együtt, és megkérdeztem tőle, hogy mi lenne az a vers, amit Ádám ma boldogan hallana erről a színpadról. Azonnal rávágta, hogy A reggeli” – mondta a színésznő, mielőtt elszavalta a költő versét.
Nádasdy Ádám 79 éves korában hunyt el
Nádasdy Ádám 2026. március 29-én 79 éves korában hunyt el. A költő, nyelvész, esszéista és műfordító hosszú évtizedeken át gazdagította a hazai irodalmi életet, miközben generációk számára tette érthetővé és szerethetővé a nyelvészetet. Shakespeare és Dante műveinek új magyar fordításaival maradandót alkotott, közérthető előadásai és írásai pedig széles közönséget szólítottak meg. Az ELTE professor emeritusaként számtalan diákot tanított, emberi tartása, szellemes gondolkodása és nyitottsága miatt sokan példaképként tekintettek rá. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kulturális életet, emlékét művei és tanítványai őrzik tovább.
Székely Kriszta beszédet mondott
Jordán Adél egy Piaf dalt adott elő, párja, Székely Kriszta pedig beszédet mondott a Budapest Pride-on.
„Azért vagyunk ma itt, mert a Katona József Színház mindig is a gondolat szabadságának, az emberi lét és méltóság kérdéseinek színháza volt. Igazgatóként tudom, hogy a Katonának az a dolga, hogy a színpadon megteremtse azt a teret, ahol az összetartozás, a kirekesztés és az identitás valódi súllyal jelennek meg. Nem propagandaként, nem ünnepi gesztusként, hanem az emberi lét alapkérdéseiként” – mondta a Katona József Színház igazgatója.