Borbély Alexandra: "Ervin nem akar rendes lenni"
Egy percig sem tagadják: szenvedélyes házasságban él együtt Borbély Alexandra és Nagy Ervin. Legutóbb például a vasalatlan ingeken vesztek össze, de a színpadra is mentek már fel úgy együtt, hogy előtte néhány órával még le akarták mondani az előadást.
Két igazán összeillő ember, akik évtizedek óta az érzelmeikből élnek. Nagy Ervin és Borbély Alexandra egy interjúban mesélték el, hogy miért szoktak veszekedni, és hogyan békülnek ki azután, amikor biztosak benne, hogy soha többet nem akarnak kibékülni.
Viharos szerelem az övék
A különleges hangvételű interjú a Nők Lapja Évszakok címlapjához készült. A magazin fotóján is látszik, hogy Nagy Ervin milyen szerelmesen bújik, felesége, az erős, de annál érzékenyebb Borbély Alexandrához.
A színészházaspár a velük készült beszélgetésben őszintén beszélt kapcsolatuk dinamikájáról, amely egyszerre vidám, csipkelődő és szenvedélyes. Alexandra és Ervin kifejezetten szeret együtt játszani, de az előadás előtti feszültségben sok esetben olyannyira összevesznek, hogy hirtelen még az is megfordul a fejükben, hogy lemondják azt.
A vasalás miatt kaptak össze
Természetesen erre sosem került sor, mert azt is tudják, hogy a tapsra már újra szeretni fogják egymást, hisz ők már egy család gyerekekkel.
„Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük. Tegnap az ingeken veszekedtünk, mert amióta Ervinnek be kell járni egy rendes munkahelyre, rendesen kell felöltöznie.
Amikor összekerültünk, én még vasaltam és imádtam is. De Ervin azt mondta, neki semmit se vasaljak ki, mert ő egy dunaújvárosi parasztgyerek, nem lesz egy 'vasalt alak'. Nem akar rendes lenni. Most viszont annak kell lennie.
Azt gondoltam, hogy jóasszonyként megoldom, hogy rendben legyenek az ingei. Csak annyit kértem, válogassa ki, melyiket kell és melyik nem. Ez a kupac most már két hete ott van a nappaliban.
Ő megsértődik, amikor tizedszer szólok, valójában én egyszer sem szeretnék szólni. Valójában ebben gyökerezik, hogy a férfiak házisárkánynak tartják a feleségüket.
És ez az összes férfire vonatkozik.... Na jó, nem az összesre" - mondta nevetve Borbély Alexandra, akinek erre azt válaszolta a férje, hogy „kivétel David Beckham".
Ugyanis a színésznőnek kifejezetten imponál a rendmániás focista. Igaz, az ellen kifejezetten tiltakozott, amikor Ervin azt mondta, hogy Szandra vele szeretne élni.
A színész házaspár további „jeleneteket" is elárul házasságából a Nők Lapja Évszakokban.