Oszter Alexandra őszintén mesélt kamaszkori lázadásáról, a szüleivel vívott harcairól, és arról, hogyan próbálta kivívni a saját szabadságát.

Sokan úgy gondolják, hogy a legendás színészpár, Oszter Sándor és Failoni Donatella zongoraművésznő lánya számára gyerekként minden adott volt a gondtalan élethez. Oszter Alexandra azonban egy friss beszélgetésben arról mesélt, hogy kamaszkorában korántsem volt mindig békés a viszonya a szüleivel.

Már gyerekként saját véleménye volt

Alexandra szerint már nagyon fiatalon kialakult benne az igény arra, hogy önálló személyiségként kezeljék.

Valahogy én így születtem

– fogalmazott a Palikék Világa podcastban, majd elárulta, hogy a szüleivel rendszeresen voltak súrlódásai. Különösen zavarta, amikor helyette válaszoltak egy-egy kérdésre.

A színésznő szerint a nyolcvanas években még sok családban az volt az elvárás, hogy a gyerek legyen jól nevelt, ne szóljon vissza, és fogadja el a szülők döntéseit. Ő azonban egyre kevésbé tudott azonosulni ezzel.

Tízévesen apácák közé került

Gyerekkorának egyik legmeghatározóbb élménye egy külföldi bentlakásos iskola volt, ahová tízévesen került. Egy hónapot töltött apácák között, távol a szüleitől. Bár eleinte megviselte az elszakadás, később kifejezetten élvezte az ottani életet.

Nagyon élveztem, hogy minden kiszámítható, és hogy minden ugyanabban az időben történik

– mesélte. A szigorú napirend és a nyugodt környezet olyan biztonságérzetet adott neki, amelyet otthon nem mindig tapasztalt meg.

Tizenöt évesen „megvadult”

A fordulat akkor következett be, amikor felvették a Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Alexandra azt mesélte, addig jó kislány volt, de akkor tudatosan eldöntötte, hogy mindent másképp csinál.

Nem akart tovább kitűnő tanuló lenni, nem akart számtalan különórára járni, és a külső megjelenésével is elkezdett lázadni. A helyzet odáig fajult, hogy a szülei időről időre azzal fenyegették: internátusba küldik.

Kizárták éjszakára a lakásból

A színésznő szerint a nyolcvanas években egészen más nevelési módszereket alkalmaztak, mint manapság. Felidézett egy különösen fájdalmas esetet is: amikor nem ért haza időben, a szülei egyszerűen bezárták előtte az ajtót.

Mínusz tíz fokban kint maradhatsz

– hangzott a döntés. Alexandra először nem hitte el, hogy valóban megteszik, de végül egy egész éjszakát a lábtörlőn töltött.

Az erkélyen át szökött meg

A lázadó korszakból természetesen a piercingek és a hajfestés sem maradt ki. Édesanyja egy második füllyukasztás miatt még a kitagadással is megfenyegette, de ez sem állította meg.

Később köldökpiercinget is csináltatott, ami újabb családi vitákat eredményezett. A legvadabb történetek azonban még csak ezután következtek.

Amikor a szülei bezárták a szobájába, Alexandra egyszerűen kimászott az erkélyre. A barátai lepedőkből rögtönzött kötelet készítettek, ő pedig azon ereszkedett le. „Minden volt” – fogalmazott nevetve.

Oszter Sándor árnyékából is ki kellett lépnie

Alexandra szerint a konfliktusok valójában nem értek véget a kamaszkorral. A szülei sokáig nehezen fogadták el, hogy önálló, autonóm személyiséggé vált. Különösen édesapjával volt nehéz szembeszállnia.

Mint mesélte, Oszter Sándor olyan erős karakter volt, hogy amikor leült vele beszélni, gyakran még azt is elfelejtette, mit szeretett volna mondani. Éveken át próbálta megtalálni a módját annak, hogyan tudja képviselni a saját álláspontját, végül pedig arra jutott: minél kevesebb „páncélt” visel az ember, annál kevésbé lehet rajta fogást találni.

A színésznő úgy érzi, hosszú út vezetett odáig, hogy valóban a saját hangján szólalhasson meg – nem Oszter Sándor lányaként, hanem Oszter Alexandraként.