Jolly nagypapa lesz: végre talán kibékül a fiával
Kislány lesz Jolly kis unokája, aki talán összebékíti a mulatós sztárt és szintén énekesi babérokra törő fiát. Szilveszter, akit egyedül nevelt fel az édesanyja, évek óta haragban van az apjával.
A mulatós sztár 24 éves fia, Tarcsi Szilveszter május végén tudatta a nagyvilággal, hogy apuka lesz. Az is kiderült a posztjából, hogy a felesége kislányt hord a szíve alatt – szúrta ki egy napilap.
Az örömhírről nyilván a leendő nagypapa, Jolly is értesült annak ellenére, hogy Szilveszterrel haragban vannak. Viszonyuk eleve nem volt felhőtlen, a fiút ugyanis egyedül nevelte fel az édesanyja, ő pedig máig traumaként éli meg, hogy – mint nyilatkozta – sosem számíthatott az édesapjára.
Kiteregette a szennyest
A Slyron művésznéven szereplő Szilveszter, akit a Sztárban Sztár leszek! című show-ban ismert meg az ország 2021-ben, éppen egy évvel ezelőtt teregette ki a családi szennyest.
Apjáról elmondta, hogy nem alakult ki köztük szerető apa-fia kapcsolat. „Sokat nélkülöztem azáltal, hogy édesapám nem tudott mellettem lenni a fontosabb időkben.
Felkavarnak ezek az emlékek, ez egy életen át tartó trauma, amit magamban kell leküzdenem, de biztos megvolt az oka, hogy ez így alakult. (...)
Mindenki azt hiszi, milyen jó nekem, hogy ilyen sikeres, de azoknak, akik ezt az életet irigylik, azt mondanám, csak legyenek pár napig az én helyemben... Több a negatív oldala, mint a pozitív” – nyilatkozta, és azt is nehezményezte, hogy apja nem segíti az ő zenei karrierjét.
„Kocsit vettem neki”
Jolly indulatosan reagált a fia nyilatkozatára. „Az igazság úgyis mindig nyerni fog – mondta. – A fiam felnőtt, 23 éves fejjel ilyen butaságot kinyilvánít? Ha ő szeretne az apjával közelebbi kapcsolatot, akkor minden lehetősége meglett volna rá. Hát tudja a telefonszámom! Tudja, hogy hol lakom! Gondolja bárki, hogy ha engem felhívna, akkor azt mondanám, hogy nem akarok vele találkozni?
Vettem neki autót, beül az autójába, eljön, és megkeres. Miről beszélünk? Hát évekig jött velem fellépni, segített, gyakorlatilag együtt is laktunk, miután én elváltam.
Szóval fogalmam sincs, mi ez és ki áll az ügy mögött. Ezzel most olyan dolgot tett, hogy nem tudom, hogy fogok tudni a szemébe nézni” – mondta dühösen.
A nyilvános adok-kapok óta éppen egy év telt el, de békülésről nincs hír. Talán egy kicsi lány, a születendő unoka békét tud teremteni apa és fia között.