Készen áll a nagymamaságra Gregor Bernadett: rajta gyakorol
Gregor Bernadett két felnőtt férfi édesanyja. Bence és Álmos mindketten boldog párkapcsolatban élnek. A színésznő így el tudja képzelni magát nagymamaként.
Gregor Bernadett nagyobbik fia, Bence régóta külön lakik, és a saját életét éli. „Nagyon érdekes, hogy amikor úgymond ’levált’ rólam, először még igényeltük a napi kapcsolattartást. Onnantól kezdve tudtam, hogy jól van, amikor kezdtek elmaradni a telefonhívások. Érdekes módon ez nem azt váltotta ki belőlem, hogy ’Úristen, mi lehet vele?’ Sokkal inkább azt gondoltam: jól van, akkor most nincs szüksége rám. És ez így is volt” – mesélte Gregor Bernadett a Storynak.
A színésznő kisebbik fia, Álmos még otthon él. „Ugyan tavaly felvették egy egyetemre, de nem kezdte el. Úgy döntött, elmegy dolgozni, mert ki akarja próbálni azt az életformát, amikor önálló keresete van. Szóval 31 év után, amióta anyuka vagyok – aki szívvel-lélekkel jelen volt a gyerekei életében –, felszabadítónak élem meg, hogy azt látom: felnőttek és megállnak a lábukon. Egyébként mind a kettő csodálatosan szép, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Irigylésre méltóan jól vannak.”
Gregor Bernadett készen áll a nagymamaságra
Lévén a színésznő nagyobbik fia 31 éves, és boldog párkapcsolatban él, talán már az unoka érkezése sincs olyan távol... „Az anyaságnak vannak különböző fázisai: amikor kicsik, amikor növekednek, majd amikor kirepülnek.
Talán az én koromban már szabad olyat mondani egy nőnek, hogy úgy érzem, kimaxoltam a gyereknevelést, és köszönöm, elég volt.
De épp most kezdem azt érezni, hogy el tudnám képzelni, legyen újra kisgyerek a környezetemben – amennyiben azt este vissza lehet adni, és nem az enyém a felelősség” – mondta nevetve Gregor Bernadett.
Van egy nagyon cuki, négyéves keresztfiam, őt nagyon-nagyon szeretem, és most már egyre inkább el tudnám képzelni azt is, hogy nagymama legyek.