Egerszegi Krisztina megható dolgot árult el szüleiről
Egerszegi Krisztina ritkán áll a nyilvánosság elé, de amikor mégis megszólal, annak mindig súlya van. Így történt Nyírbátorban is, ahol szülőkhöz intézte megható gondolatait.
Az ötszörös olimpiai bajnok nemcsak a gyerekekre, hanem azokra a háttérben dolgozó édesanyákra és édesapákra is reflektorfényt irányított, akik nélkül – ahogy fogalmazott – nincs út a medencétől az élsportig.
Lassan három évtized telt el azóta, hogy a magyar sport egyik legfényesebb csillaga visszavonult. Egerszegi Krisztina 22 évesen, az 1996-os atlantai olimpia után búcsúzott, miután megszerezte ötödik olimpiai aranyát is.
A rivaldafénytől azóta távol marad, három gyermek édesanyjaként él, és csak ritkán vállal szereplést – leginkább az Úszó Nemzet Program nagyköveteként. Most is ebben a minőségében érkezett Nyírbátorba, ahol sokak szemébe könnyet csalt a beszéde.
A Híd Program célja, hogy az úszás alapjait már elsajátító gyerekeknek további fejlődési lehetőséget adjon, és akár a klubok felé is utat nyisson számukra. A jövő bajnokai innen indulhatnak el – de Egerszegi szerint ehhez a szülők támogatása nélkülözhetetlen.
Ugyan az Úszó Nemzet Program az iskolai kereteken belül zajlik, viszont ahhoz, hogy a gyerekek eljussanak a Híd Programba, ahhoz a szülők is kellenek. Nagyon szépen köszönjük a segítségüket, azt, hogy az időt nem sajnálták rá, és hogy most is itt vannak. Nagy tapsot kérek a szülőknek!
– mondott köszönetet Egerszegi.
„Ez egy nagyon jó dolog volt”
Nem először beszél arról, milyen sokat köszönhet a saját családjának. Egy korábbi interjúban felidézte, hogyan indult el 14 évesen, gyerekként a szöuli olimpiára – és milyen üzenetet rejtettek el a szülei a csomagjában.
„Beletettek egy cetlit a könyvbe, amit olvastam – árulta el Egerszegi.
Azt írták pont le, hogy legyek büszke arra, hogy magyar vagyok, hogy a hazámat képviseltem, és tegyek meg mindent ennek érdekében. Mindig bennem volt, ez szerintem egy nagyon jó dolog, hogy magyarként a világon valamiben a legjobb voltam. És ezt meg tudtam mutatni.
Ez a belső erő vitte tovább Barcelonáig, majd Atlantáig, ahol utolsó olimpiai aranyát is megszerezte.