Már csak egyetlen szereplő van életben A tanú című film színészei közül
A szatirikus vígjáték-drámában olyan legendák játszottak, mint Kállai Ferenc, Both Béla vagy épp Őze Lajos.
A tanú az egyik legjelentősebb kultuszfilm, amely évtizedek múltám sem veszített a népszerűségéből. Bacsó Péter 1968–69 között készült egész estés alkotását az elkészülése után rögtön betiltották, és tíz évig dobozban várta, hogy levetítsék. Állítólag 1979-ben is csak azért kerülhetett a nagyközönség elé, mert be akarták mutatni egy külföldi filmfesztiválon, amely betiltott alkotásokat szemlézett. Mások szerint Bacsó Pozsgay Imrénél, az akkori kulturális miniszternél érte el, hogy bemutassák. A tanú az 1981-es cannes-i filmfesztiválon végül olyan sikert aratott, hogy harminckét ország azonnal megvásárolta.
Monori Lili nem is akart elmenni a próbafelvételre
Bacsó Péter – a főszereplő Kállai Ferencen, Both Bélán és Őze Lajoson kívül – kevésbé ismert színészekkel és amatőr szereplőkkel dolgozott. Az egyetlen főbb szereplő, aki még él, nem más, mint Monori Lili.
Ő Pelikán elvtárs nagylányát alakította, és akkor még szintén „ismeretlen” színésznövendék volt. 1969-ben Lili az akkori párja, Bacsó első asszisztense, Magyar Dezső kérésére ment el próbafelvételre.
Sminkben voltam, azonnal kérték, hogy ne hülyéskedjetek, menjek, és gyorsan mossam le. Bacsó nem tűnt túl lelkesnek, de mégis maradhattam. Pár napot forgattam csak úgy, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit, mert nem ismertem a forgatókönyvet
– mesélte a művésznő hozzátéve, Bacsó nem volt elégedett vele, és nem is dolgoztak többé együtt.