Gólyahír! Gyermeket vár az Erkel Színház sztárpárja
Meglepetésekben nem volt hiány az Erkel Színházban tegnap este. Az Erkel Extra Season Show keretében összegezték az elmúlt évadot, és ízelítőt adtak a közönségnek abból is, mi várható a következő szezonban. Bejelentették azt is, hogy egyik kiváló színésznőjük gyermeket vár, és azt is, hogy ki veszi át tőle az Elisabeth musical főszerepét, illetve nyilvánossá vált a Wicked szereposztás is.
Az Erkel Színházban a tegnap esti koncert során, amin újságírónk is részt vett, egy videóüzentet küldött az Elisabeth musical címszereplője, Bori Réka, aki megosztotta a közönséggel, hogy gyermeket vár. Réka férje Koltai-Nagy Balázs szintén játszik az előadásban, a Halált formálja meg. Bori Réka természetesen a jövő évadban már az anyaságra koncentrál, és így nem áll színpadra. A közönség hatalmas vastapssal fogadta a gólyahírt, és gratulált a művészeknek.
Füredi Nikolett veszi át a szerepet
Néhány perccel később pedig azt is bejelentették, hogy ki veszi át Elisabeth szerepét Vágó Bernadett mellett. A bejelentésre úgy kertült sor, hogy a fiatal Sisit alakító Pásztor Virág elkezdte énekelni a darab ikonikus dalát, a már nem én lennék című szerzeményt, és felnőtt Erzsébetként pedig már az új beálló folytatta a dalt, aki nem volt más, mint Füredi Nikolett. A kiváló színésznőnek ez lesz a debütálása az Erkel Színházban, és nagyon izgatott emiatt.
Nagy bejelentés az Erkel Színházban
Nem ez volt azonban az egyetlen nagy bejelentés. Ezen az esetén leplezték le ugyanis a következő musicalszenzáció, a Wicked szegedi szereposztását is. A musical az Óz, a csodák csodája előzménytörténeteként, a gonosznak hitt zöld boszorkány, Elphaba életét állítja a középpontba. A Wicked egészen különleges történetet mesél el egy váratlan, ám annál mélyebb barátságról két fiatal nő között: a gyönyörű és népszerű Glindáról és a félreértett, zöld bőrű Elphabáról. Őket Szegedi Szabadtéri Színpado a világszerte elismert musicalszínész, Stéphanie Schlesser (Elphaba) valamint az Erkel sztárja, Tóth Angelika (Glinda) alakítja. Koltai-Nagy Balázs alakítja Fiyerót, Madame Morrible szerepében Udvaros Dorottyát láthatjuk. Hevér Gábor és Feke Pál felváltva a Varázsló szerepébe bújnak, míg Csonka András Doctor Dillamond, Puskás-Dallos Péter Boq, Pásztor Virág Nessarose, Fejszés Attila pedig az Apa szerepét ölti magára.