Friderikusz Sándor: „Neil Armstrong jóbarátom volt”
Április 18-án, szombaton debütált az RTL-en Friderikusz Sándor új műsora, a Friderikusz TalkShow, amelyben a műsorvezető különböző hátterű vendégeket ültetett egy asztalhoz.
A műsor első adásába meghívták a legfiatalabb magyar csillagászt is, Szabó Nortont.
Norton egyébként biztos benne, hogy a beharangozóban elhangzottak nem igazak, és nem ő legfiatalabb magyar csillagász, már csak azért sem, mert hivatalosan még két hónapig nem csillagász. Ekkor végez majd az egyetemen, ezt követően lesz az évfolyamával együtt a legfiatalabb csillagászok között.
Szabó Norton már gyerekkorában is tudta, hogy nem a homokozóban fog karriert építeni, hanem a csillagok között. Amíg a többiek a ravasz rókáról és a gonosz boszorkányról hallgatták a meséket, ő fürdőszobájuk apró ablakából élete első távcsövével az eget kémlelte.
Majd egy szép napon közölte az óvó nénivel és a csoporttársaival, hogy a Naprendszer meg fog halni. Aztán Norton felnőtt, és minden pontosan úgy alakult, ahogy gyerekként elképzelte: napközben járja az országot, és közérthető módon népszerűsíti a csillagászatot, éjjel pedig kitartóan fürkészi az eget.
Friderikusz Sándor és Neil Armstong története
Norton bemutatkozása után Friderikusz is elmesélt egy történetet, mégpedig arról, hogyan találkozott Neil Armstronggal, sőt hogyan lettek barátok.
Az első Holdon járt ember, Neil Armstrong nagyon jóbarátom volt. Azt tudta?
– tette fel a kérdést Friderikusz a fiatal csillagásznak, aki hallott már erről, de a történet részleteit nem ismerte.
Meghívtam az akkori műsoromba, és azt mondták, hogy kapcsolatba nem lehet kerülni vele. Mert a NASA titokban tartja, nem csak a lakhelyét, mindent. A NASA-nak kellett írnom egy levelet, neki címezve. És érkezett válasz a NASA-n keresztül, hogy eljön Magyarországra, bár soha nem ad interjút.
A csavar a történetben Armstrong utazásának feltétele volt.
A fia akkor földrajz szakos hallgató volt, és hogyha elintézem, hogy az amerikai földrajz szakos fia az aggteleki cseppkőbarlangban kutathat, cseppkőmintát vehet, és ennek megfelelően eltölthet ott két napot, akkor eljön vele az apja is. És elintéztem. Úgyhogy az egyetlen interjú, ami készült Neil Armstronggal, az az, amikor eljött Budapestre, és megmutattam nekik a Balatont, a Hortobágyot, szóval mindent, Magyarország összes nevezetességét. És onnantól olyan jóban lettünk, hogy elég sok mindent mesélt.
Kiemelt kép: RTL