Napi friss

Durva: NB I-es focista verte át a Házasság első látásra Renijét

Reni a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb szereplőjeként vált ismertté: az esküvőn kimondott első mondatai országos közutálatot indítottak el, miközben ő maga is csak később értette meg, mi történt vele belül. Most először beszél arról, miért nem tetszett neki a férje az első pillanattól kezdve, hogyan élte túl a halálos üzeneteket és a hirtelen jött ismertséget – és hogy miért bizonyult még ennél is fájdalmasabbnak az NB I-es focistával történt „wellnesses”-történet, amelyet a mai napig nehezen mesél el.

A Házasság első látásra második évadának egyik legtöbbet vitatott szereplője lett Nagy Reni, aki néhány pillanat alatt vált a nézők céltáblájává. Amikor meglátta a férfit, akit a szakértők mellé rendeltek, ösztönös pánik söpört végig rajta – és ez a reakció később országos közutálathoz vezetett. Reni most a Kiskegyed podcastjában mesél arról, mi zajlott benne valójában, és hogy milyen lelki terheket hozott az országos ismertség. Bár azt hihetnénk, a műsor után már nem érheti nagyobb csalódás – kiderül, hogy nagyon is érte. Mégpedig egy NB I-es focista révén.

„A nézők a Házasság első látása című műsorból ismerhettek meg a második évadból. Ott mentem férjhez a Tóth Gergelyhez, kedves férjemhez, a volt férjemhez – kezdte Reni. – Egyébként előtte és még jelenleg is könyvelőként dolgozom, nem is nagyon dolgoztam más szakmában, és ott kicsit úgy éreztem, hogy kezdek befásulni ebbe az egészbe. Úgyhogy mondom, valami kis kalandra nekem most szükségem van. És akkor láttam meg a tévében, vagyis pontosabban édesanyám látta meg ezt a műsort, ő nézte, én nem követtem akkor még…”

Gergő vörös volt és kigyúrt. Esélye sem volt. Pedig a szakértők szerint az ellentétek vonzzák egymást.  (Fotó: TV2)

Rosszul volt a férjétől

„Úgy voltam vele, hogy úgyis szingli vagyok, hát akkor vágjunk bele. És hát ugye sikerült is a műsorba bekerülni. Nyilván ott az esküvőn azért voltak érdekes dolgok. Hát nem tetszett ugye a férjem. Nekem van két kizáró ok a férfiakban, a vörös szőrzet, és az, aki nagyon-nagyon kigyúrt. (…) Én ott teljesen kiborultam, amikor megláttam. Egyébként szégyelltem magam, mintha kicsit megaláztam volna szegényt, mert igazából nem rosszat akartam vele, csak szerettem volna jelezni, hogy ne gondoljon ebbe bele semmit, mert nekem teljesen nem a zsánerem. De hát ugye nem jól sült el, meg a kommunikáció sem volt olyan jó felé. Úgyhogy nem voltam túl szimpatikus az embereknek. Sőt ott azért elég durva volt, az elején volt, hogy az esküvő után kaptam ilyen ‘dögölj meg’ üzeneteket, meg ‘bárcsak megfojtott volna az exed’ és társait. Én aki eddig nem voltam jelen a médiában, nem tudtam, hogy ez hogyan működik, meg hogy ennyire felfigyelnek ránk. Nekem ez ijesztő volt nagyon, hetekig ki sem mertem menni az utcára…”

„Utált mindenki”

Reni azt is bavallja, a képernyőn visszanézve az adásokat, ő sem volt magának szimpatikus. „Nem tudtam, hogy nekem van ilyen oldalam. És ez számomra ott derült ki. Én azért szeretek mindig így a komfortzónámon belül mozogni, és ugye ez a műsor pont olyan volt, ami teljesen kizökkentett belőle. És mondom, én sem szerettem magam az elején. Utána már azért, amikor kezdtem ezt az egészet feldolgozni, kezdtem visszatérni önmagamhoz, már azért látszott a műsorban is, hogy kicsit kedvelhetőbb személyiség vagyok…”

„Győzike is odajött hozzám”

A legnehezebb mégis a hirtelen támadt ismertség feldolgozása volt. „Ez egy olyan személynek, mint nekem, aki semmilyen műsorban nem szerepelt, és csak egy kisvárosban, Pusztaszabolcson meg a munkahelyén ismerték, majd utána egy ország elkezdi utálni, aztán valamilyen szinten megkedvelik, mert mondom, élőben nem kaptam semmi negatívot. És akivel azután találkozok és nézte a műsort, például Győzike is odajött hozzám egy eseményen, és mondta, hogy fú, de utáltalak téged a tévében, és utána beszélgettünk, és mondta, hogy te nem is olyan vagy, mint a tévében voltál. Szóval ezek nekem jólesnek, és ez a része tök jó. Nem azt mondom, hogy az ismertség nem jó dolog, mert egyébként nekem ez tetszik, és szeretem, hogy tudok beszélgetni új emberekkel…”

Durva történet az NB I-es focistával

Ám a csalódássorozat nem ért véget. A műsor után következett egy híres focista.

„Az húzós sztori volt, igen, akkor már egy pár hónapja, hogy ismerkedtünk, és elég messze focizott és lakott az ország konkrétan másik felén. És akkor beszéltük, hogy akkor valahogy kellene találkozni. És ő feldobta témának, hogy akkor menjünk el wellnessezni. Hát mondom, menjünk, hát most mi baj lehet? Azért láttam, hogy annyira nem volt éles kés, de hogy mondom, azért csak el tudunk valamin beszélgetni. (…) Megbeszéltük, hogy jó, akkor menjünk el. Egyébként küldött is ilyen lehetőségeket, hogy akkor Noszvaj meg ilyenek, hogy menjünk el. Mondom, menjünk. És akkor mondta, hogy akkor foglaljam már le, mert neki pont edzése lesz, és akkor, hogy biztosan meglegyen a hely. Lefoglaltam, el is mentünk. Én ugye előbb odaértem, kinyitottam a házat, már ott vártam, és akkor mikor betoppant, akkor hátradőltem, hogy na, oké, megvagyunk. Hatalmas virágcsokor, jól nézett ki, jó kiállása volt.

Aztán a fiú megszólalt. „Hú, mondom. Azért van neki egy ilyen borsodi tájszólása, ami alapjától lehetne szexi is, de hogy ez más… De próbáltam… Jó, mondom, nem kell itt egyből ezt elásni majd, ahogy alakul. És egyébként nem volt olyan rossz az a nap, de utána mondtam, hogy én nem szeretnék ebből különösebben semmi komolyabbat.

De nem ez volt a legrosszabb benne, hanem akkor utána, mivel én fizettem, akkor mondta, hogy majd küldjem el a bankszámlaszámomat, és elutalja. Nahát, és amikor mondtam, hogy köszönöm szépen, akkor ennyi… Akkor utána nem igazán utalta el az árát. Kétszer-háromszor biztos szóltam neki, hogy figyelj, nekem olyan kellemetlen.

Nem az, hogy éhen halok, de neked nem sül le a pofádról a bőr, hogy férfi létedre én fizettem ki a szállást. És akkor erre azt kaptam már a sokadik figyelmeztetésnél vagy csesztetésnél, hogy oké, kifizeti a felét, de levonja belőle a virág árát…”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!