Sokkolta a művésztársadalmat Kassai Ilona elvesztése. A magyar színház- és filmvilág ikonikus alakja távozott, halálának hírét fia, Ganxsta Zolee közölte a közösségi médiában. A 97 éves korában elhunyt Kassai Ilona emléke múlhatatlan, hangja pedig kitörölhetetlen. Sokakkal ápolt barátságot, s úgy emlékeznek rá, olyan kedvesség és elegancia sugárzott belőle, mint kevesekből.
„Olyan jó humora volt, kifiguráztunk sok mindenkit”
„Mi először egy gyerekekről szóló forgatáson találkoztunk. Még utaztunk is busszal valahova vidékre, ott a buszban egymás mellett ültünk. Akkor ismertük meg egymást. Akkor kérdezgettük egymást, s attól kezdve nagyon-nagyon jóba lettünk” – emlékezett vissza a Borsnak Pásztor Erzsi.
A mindig jókedvű színésznők barátsága is olyan volt, mint ők maguk: rengeteget nevettek együtt. A szinkronban találkoztak és dolgoztak együtt legtöbbet, s nem egyszer fulladt könnyezve nevetésbe az együtt töltött idő. Pásztor Erzsi szerint olyan humora volt Médinek, mint keveseknek.
„Igazi jó ember volt. S finom volt, nem volt közönséges, drasztikus. Egy finom ember volt. Kevés az olyan ember, ma meg már pláne, akiben megvan az a finomság és elegancia, ami Médiből sugárzott. Ezt nem lehet eltanulni, ez vagy van valakiben vagy nincs. Szóval én csak szépet és jót tudok róla mondani, s fáj, hogy elment. Megsirattam a Médit. Nagyon sajnálom. Édes nő volt”
– mesélte szomorúan.

„Azt hittem örökre itt lesz”
Aki csak együtt dolgozhatott vele, annak szívében örök nyomot hagyott Kassai Ilona. Szabó Győző a Valami Amerika 3-ban is együtt dolgozhatott a színésznővel.
„Nagyon-nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Tüneményes, cuki hölgy, aki folyamatosan ugyanolyan fiatalos friss volt mindig, lepipálva minden fiatal színészt. Nagyon-nagyon jó energiái voltak… csodálatos! Nagyon szép kort megélt színésznő volt. Én azt hittem, míg világ a világ, Ő itt lesz, aztán rácáfolt az elmúlás. Igazi profi színésznő volt”
– nyilatkozta a színész.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




