Napi friss

Mihályfi Luca: „Még fejlődésben lévő szervezet vagyok”

A fiatal énekesnő, Mihályfi Luca úgy érzi, annak idején, az X-Faktorban nem tudta megmutatni, milyen ő valójában. Ráadásul azóta sokat változott, ugyanis mint rámutatott: bár 22 éves, ő még fejlődő szervezet és lélek.

Mihályfi Lucát az X-Faktorban ismerte meg az ország. 2022-ben jelentkezett a műsorba, és valósággal berobbant a tehetségével. Igaz, akkor csak a dobogó harmadik fokáig jutott. Ezután a Dancing with the Starsba kapott felkérést, aminek végül a nagybetűs szerelmet is köszönheti. Azóta is együtt vannak táncpartnerével, Hegyes Bercivel. A gerlepár már az esküvőjét tervezgeti. Azt ugyanakkor elismerik, hogy szerelmük ideje alatt eddig nem sok mindent csináltak azon kívül, mint hogy műsorokban szerepeltek. Hiszen idén tavasszal A Nagy Duettben is együtt szórakoztatták a nézőket.

Bizonyított az X-Faktorban

A Palikék Világa vendégeként most arról vallottak, hogy milyen volt megélni számukra a szerepcserét. „Nagyon élveztem, mert ott megfordult a dinamika, és én voltam az, aki nagyobb támaszt tudott nyújtani Bercinek. Próbáltam úgy hozzáállni, hogy ne rólam szóljon. Meg ne én legyek az, aki le akarja énekelni a csillagokat az égről. Azt már bebizonyítottam az X-Faktorban, és én tudom, hogy tudok énekelni. Viszont akartam olyan dalokat választani Bercinek, ami ahhoz, amit ő tud, amire ő képes ilyen rövid idő alatt, teljesíthető, és lesz benne sikerélménye” – magyarázta az énekesnő.

Fejlődő szervezet és lélek

A Luca mögött álló viszonylag rövid karrier eddig igen magasan ívelt felfelé. Ugyanakkor bevallotta, sokkal inkább önmaga tud már lenni, és mind zeneileg, mind személyiségében önazonosabb, mint akkor, amikor először lépett a X-Faktor színpadára.

„Amióta szerepeltem a Dancingben és a Duettben, nagyban látom a különbséget az emberek viselkedése között, hogy mennyien jönnek el a koncertjeimre. Egyre többen vannak. Nagyon örülök, hogy kicsit jobban meg tudtak ismerni az emberek a műsorok által engem mint személyt, mint Lucát. Meg a szívemet.

Mert úgy érzem, hogy az X-Faktorban, amikor elindultam, azok a rövid kisfilmek nem voltak elegek arra, hogy láttassák, ami valójában vagyok. Főleg úgy, hogy nyilván még most is fejlődésben lévő szervezet és lélek vagyok. De akkoriban nem is tudtam pontosan, hogy milyen irányba szeretnék elmenni zeneileg, vagy mit szeretnék én képviselni valójában”

– árulta el a még mindig csak 22 éves Mihályfi Luca.

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!