Az Evanescence énekesnőjének bőrébe bújva esett ki a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi, ötödik adásában Janicsák Veca. Noha a 35 éves előadó a verseny kezdetén maga sem gondolta, hogy a top 12-ben fog végezni, és hálás, hogy idáig eljutott, ugyanakkor a kiesése is meglepte. Veca úgy véli, teljesítménye alapján még bőven helye lett volna a TV2 átalakulóshow-jában, és ennek már a kiesésekor is hangot adott.
Akkor azt nyilatkozta, hogy megvan a véleménye a szavazós műsorokról, de elfogadja a nézők és a zsűri döntését. Most mégis úgy tűnik, hogy a kisgyermekes édesanya nem tud belenyugodni a kiesésébe, és a közösségi oldalán véleményezte a televíziós műsorokat.
Szirup és cukormáz
„Fontosnak tartom, sőt az elmúlt években kiemelten figyelek arra, hogy a média világának nyomása által magunkra kényszerített cukormázon túl, kulturáltan és megfontoltan, de őszinte legyek hozzátok. A képernyők világában a szirup sokszor egyszerű és érthető önvédelem. Aki jól ’játszik’, annak a jussa: önnön békéje. De van, hogy a békénk valahogy nem is az a béke, amire vágytunk. Vagy amivel együtt tudunk lélegezni az adott pillanatban. Ilyesmit éreztem vasárnap, mikor a búcsú idején megszólaltam.
Attól nyugodtam meg, hogy kimondtam az általam racionálisnak vélt gondolatot ott: a tévézés bizony nem egy objektív műfaj.
Semmilyen aspektusból sem. 19 év tapasztalattal a témában ez talán nem elrugaszkodott kijelentés. Objektív mérce nélkül pedig a teljesítés rendkívül nehezített pálya. Aki részt vesz a ’játékban’, nincs mit tenni: elfogadja” – olvasható Janicsák Veca Instagram-bejegyzésében.

„Lassú lépésekkel kioldalgok a képernyőről”
Az énekesnő maga is sokáig ennek tudatában vállalt szerepet különböző műsorokban, mára azonban rájött, hogy igenis van más választása. „Mit lehet mégis tenni? Nem kell beszállni. Talán ez lesz az én utam… Számomra ez egy inspiráló, motiváló erejű, új irány. Minden rendben van! – írta az énekesnő, aki az elmúlt időszakban már több felkérést is visszautasított, a Sztárban Sztár All Starsban azonban azt hitte, értékelik a teljesítményt, a tehetséget, a produkciókba fektetett munkát. Újfent csalódnia kellett. – Ismerem a ’játékot’, egyetlen szabálya, hogy bizony nincs neki szabálya. Ez ilyen. Ezt tudattal tudja az ember, de kétségtelenül stresszes. Egyszerű példával szemléltetem: sportversenyen, tanulásban ismered a mércét, felmérhető a végeredmény, mindenkire ugyanaz vonatkozik. Egyértelmű, tiszta. Két ember ugyanazt a távot ugyanannyi idővel lefutva, azonos helyen, pozícióban végez. Ha pedig valaki gyorsabb, azt előrébb sorolják. Így fair.
A teljesítmény magáért beszél, nincs más faktor. Így ki merem jelenteni, hogyha valakit azért küldenénk inkább az olimpiára, mert ’olyan vicces’, vagy mert ’régi haver’, vagy éppen azért mert ’kedves a portással’, akkor méltán hördülnénk fel, hogy a másikra ezek éppen úgy lehetnek igazak, és ezt itt, most tán nem téma.
De semmiképpen nem lehetne a mérés eszköze. Mégis az, mert ez a ’játék’ ilyen. Ilyen volt, ilyen lesz” – taglalta az édesanya, aki eddig is leginkább kilencéves kislánya, Emma jóléte miatt vállalta a vélhetően magas bérezéssel járó szerepléseket, ám mostanra betelt nála a pohár.
„Édesanyaként hosszú éveken át a legfontosabb szempont, sőt faktor a csimotám volt, és az, hogy neki mindent megadhassak. Atlaszként igyekszem ennek az édes terhét a hátamon cipelni. Egyedül. A vállalások túlnyomóan, ha nem egytől egyig, ezt szolgáltak megtámogatni. Megtámogatni, mivel hál’ Imphoteph-nek, a főszerepet továbbra is a színpad játssza ebben a darabban. De egy lábon nehezebb állni, mint kettőn. Ennyit a háttérről.
Láthatjátok, hogy szorgalmasan teszek azért, hogy ezt szépen méltósággal formálhassam át, de határidőt nem szabtam magamnak. Nem egészen egy évvel ezelőtt jutottam oda, hogy azt mondtam: megoldom én ezt máshogy addig is, és lassú lépésekkel kioldalgok a képről, képernyőről, meghagyom én ezt másnak!”
– zárta sorait Janicsák Veca, aki az utóbbi években alaposan kimaxolta a szereplést: részt vett többek között A Nagy Duettben, az Ázsia Expresszben, a Sztárboxban, a Csináljuk a fesztivált!-ban, a Sztárban Sztár All Stars azonban, úgy tűnik, végleg ráébresztette arra, hogy nem neki való a tévézés.




Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




