Napi friss

Büszkék lehetünk: Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat kapott

Több mint húsz évvel Kertész Imre sikere után ismét magyar író kapta meg a világ egyik legnagyobb presztízsű irodalmi elismerését. Gratulálunk!

Csütörtök délután jelentették be, hogy a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László kapta. Az író, aki már korábban is számos rangos elismerést – köztük a Kossuth-díjat és a Nemzetközi Man Booker-díjat – is elnyerte, hosszú ideje a díj várományosai között szerepelt.

A fokozott érdeklődést jól mutatja, hogy az utóbbi napokban a fogadóirodák a második legesélyesebb jelöltként tartották számon, megelőzve többek között Murakami Harukit, Salman Rushdie-t és Thomas Pynchont.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nobel Prize (@nobelprize) által megosztott bejegyzés

Hatalmas elismerés

Magyar író eddig csupán egyszer részesült az irodalmi Nobel-díjban: Kertész Imre 2002-ben kapta meg az elismerést életművéért.

A Svéd Akadémia indoklása szerint Krasznahorkai

az apokaliptikus terror közepette a művészet erejét megerősítő, lenyűgöző és látnoki műveiért

érdemelte ki a díjat.

A Nobel-díj hivatalos oldalán megjelent rövid életrajzban úgy jellemzik őt, mint

a közép-európai hagyomány nagyszerű epikus íróját, ami Kafkától Thomas Bernhardig nyúlik vissza, és amit az abszurdizmus és a groteszk túlzás jellemez. De ennél több is rejlik benne: műveiben keleti hatások is feltűnnek, amelyek elmélkedőbb, finomabb hangvételűek.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!