Napi friss

Íme, az első fotók a koktélkirály esküvőjéről

lajsz_jo Story
lajsz_jo

Néhány héttel egy életmentő műtét után, barátok és rokonok körében mondta ki a boldogító igent a „koktélkirály” Lajsz András és szerelme, Gizus – megható és látványos esküvőn, Kismaroson.

Néhány perccel ezelőtt ért véget az a polgári szertartás, ahol barátaik és rokonaik jelenlétében Lajsz András és szerelme, Gizus örök hűséget fogadott egymásnak.  A pár külön esküvői fogadalommal nem készült, mert mint mondják, ők már bebizonyították, hogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Főként az ara, aki az elmúlt hetekben odaadóan ápolta Lajszt.

Indulás az anyakönyvvezető elé. Lajsz Andrásék Kismaroson tartják az esküvővőt Story
Indulás az anyakönyvvezető elé. Lajsz Andrásék Kismaroson tartják az esküvővőt

Mint azt a Story.hu korábban megírta, a jegyespár eredetileg augusztus 23-án szeretett volna összeházasodni, ám a koktélkirály a tervezett ceremónia előtt pár nappal magas láz miatt kórházba került, ahol életmentő hasi műtéten esett át.  Most azonban, minden akadályt legyőzve nyolcvan meghívott vendégük előtt végre összeházasodtak, amihez a gyönyörű Kismaros szolgáltatta a helyszínt.

Lajsz András és menyasszonya a szertartás alatt végig fogták egymás kezét Story
Lajsz András és menyasszonya a szertartás alatt végig fogták egymás kezét

Gizus egy földig érő, ekrü színű menyasszonyi ruhát viselt fátyollal, melyhez a zimankós időjárás miatt egy hófehér palást is társult, míg a vőlegény sötét színű öltönyben házasodott.

Határtalanul boldog vagyok, hogy végre feleségül vehettem Gizust

– mondta meghatottan a Story-hu-nak a szertartás után az újdonsült férj. A násznép a szertartás után a Morgó – patak partján található vendéglőben folytatja az ünneplést, ahol hagyományos magyar lagzi várja őket, töltött káposztával, tortával, cipőkoptató mulatós zenével és természetesen finom koktélokkal.

Korábban Lajsz András azt is bevallotta: Gizusban mindent megtalált, ő a tökéletes számára. „Egy tündér, bűbájos teremtés, nagyon odateszi magát. Bár a gyerekeim még nem találkoztak vele, mi már összeköltöztünk – mondta nem sokkal a megismerkedésük után a koktélkirály. – Egy Szokolya nevű településen élünk, Kismaros közelében.

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu