Napi friss

Polyák Lilla bevallotta, Gömöri András Máté mellett nehéz az étkezésére figyelni

Polyák Lilla a boltvezetői munkája, fellépései és a családi ügyek mellett szigorú étrendet követve főz férjének. A saját étkezése teljesen háttérbe szorul.

Polyák Lilla férje, Gömöri András Máté a napokban osztotta meg, hogy Kanadában az abszolút bajnoki címet is átvehette egy testépítő versenyen a két kategóriagyőzelem mellett. A család másfél éve költözött Kanadába, azóta pedig nincs megállás a sportoló életében. Polyák Lilla ugyanakkor teljes mellszélességgel áll ki mellette a legmegterhelőbb időszakokban is. A felkészülés egy testépítő bajnokságra ugyanis nem könnyű. Nemcsak a testet viseli meg, de mentálisan is nagy teher.

„Itt nincs az, hogy egy nehezebb nap után elmész este sörözni, bevágsz mellé egy hamburgert, és máris könnyebb lesz minden. Borzasztó szélsőséges mentális állapotba lehet kerülni, meg persze fizikaiba is, hiszen 16-20 héten keresztül folyamatosan kalóriadeficitben tartani a testet őrületes kihívás. Mindamellett, hogy közben ugyanúgy szembe kell nézni a hétköznapi kihívásokkal” – mesélte a Borsnak Gömöri András Máté.

Hozzátette azt is, hogy 2019 óta, amióta testépítő, többször is volt nehéz időszaka a felkészülései során. Most azonban úgy tudott készülni, ahogy még sosem.

„Egy versenyfelkészülés eleve megfelel egy főállásnak, hiszen sokszor két edzésem is van egy nap, heti egy vagy maximum két pihenőnappal. Ilyenkor sokszor megkérdőjelezem magamban, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Voltak pokoli felkészüléseim, de az ideit sikerült nagyon kiegyensúlyozottan összehozni, ebben pedig óriási szerepe volt Lillának, az egész egy csapatmunka volt”

– vallotta be a sportoló.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matt Andras Gomori l #GAM (@gomoriandrasmate) által megosztott bejegyzés

Lilla hónapokig főz és dobozol

Ha azt hinnénk, a tengerentúlon az élet habos torta, ki kell ábránduljunk. A napokban ugyanis Lilla elárulta, hogy bolti eladóként dolgozik, ráadásul 3 órát ingázik naponta. De nemcsak férje hátországa, hanem fiáé is, valamint a letelepedésükért is küzdenek.

„A támogatás az én részemről ott indul, hogy tíz hónappal előtte már elkezdjük az étrendet összerakni. A versenynek legalább a fele, de lehet, hogy nagyobb része a diétáról szól, ezt sokan nem tudják. Hiába edz keményen, ha a végén a színpadon nincs megfelelően beszáradva, akkor kukába megy a munka.

Én azzal tudok hozzájárulni mindehhez, hogy megcsinálom az ételeit és 8-10 hónapig mindennap kiszámolva főzök és dobozolok. Ez nem kevés, a főállásom és a fellépések mellett. Sokszor az én normális étkezésemre már nem is jut idő”

– vallotta be Polyák Lilla.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matt Andras Gomori l #GAM (@gomoriandrasmate) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!