Mint megírtuk, Hajós András szerepeltetésével kapcsolatban kétségek merültek fel a TV2 háza táján. Az biztos, hogy emlékezetessé tette a csatorna műsorait, mind a tavalyi Sztárban Sztár All Starst, mind pedig A Nagy Duettet. Igaz, a TV2 nem kommentálta a Balázs Klári–Korda György-ügy után Hajós beszólásait. Pedig nem ez volt az egyetlen. Egy másik esetben az értékelésekor úgy tűnt, a TV2 híradóját, a Tényeket minősítette.
„Nehéz ügy, mert ha a tényeket nézzük, nem tudsz énekelni. De itt, a TV2-n mostanra megszoktuk már, hogy a tényeket nem kell komolyan venni, úgyhogy 10 pont” – szaladt ki Hajós száján. A kérdés tehát továbbra is a levegőben lóg, miszerint számítanak-e rá a továbbiakban.
Maradhat Hajós a beszólásaival együtt?
„A TV2 jelenleg arról ismert, hogy sokszínű és különböző karaktereknek is helye van nálunk. Tartalomért felelős vezetőként viszont nem tudom akceptálni, amikor olyasmi hangzik el, ami a csatorna egyéb műsorait minősíti, nyilvánvalóan ez más vállalatnál sem megengedett”
– jelentette ki az Indexnek adott interjúban Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója. Hozzátette ugyanakkor, hogy több ponton is újragondolják a stratégiát, de az biztosnak látszik, hogy újra lesz Sztárban Sztár All Stars. Hogy a tavalyi, Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Hajós András zsűri marad-e, erősen kétséges.
@sztaroksztorik #anagyduett #hajósandrás #klárika #balázsklári #kaszatibi #bocsánat #dal #liptaiclaudia #tilla #tv2 #nekedbelegyen @Korda György és Balázs Klári
Felbolydult az élet a csatornánál
Továbbra is folyik az egyeztetés arról a TV2-nél, hogy a vezérigazgató-váltás után, pontosan milyen irányba tartana a csatorna. Mind a műsorok tekintetében, mind a megszokott műsorvezetők, ítészek területén lehetnek még változások. Fischer Gábor ugyanakkor azt is hozzátette, bőven rendelkeznek a szükséges bázissal ahhoz, hogy a nézők kedvenc műsorait ismét képernyőre tűzzék.
„Felfokozott hangulat uralkodik jelenleg a TV2-ben, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint ami 2016-ban, a kábelcsatornák indulásakor volt érezhető a Róna utcában. Egy olyan csapat jött mostanra létre, ahol mindenki egy emberként akarja bebizonyítani, hogy képesek vagyunk nagy sikereket elérni együtt” – árulta el a csatornánál uralkodó hangulatról az igazgató.
Tilla megy is, marad is
Sokakat meglepett, hogy a Megasztárban lecserélték azt az egyetlen állandó kulcsfigurát, akinek neve szinte egybeforrt a műsorral. Helyére egy kevéssé ismert, ám már most ambivalens megítélésű műsorvezető került. Szépréthy Rolandot azonban a konkurencián nem fogadtak túl jól a nézők.
„Ahhoz, hogy a Megasztárnak más összhatása legyen, mint tavaly, a műsorvezetők is hozzátartoznak. Azt szerettük volna, hogy ne száz százalékban ugyanazok maradjanak, ezért Ördög Nóra mellé, aki az ország egyik legprofibb műsorvezetője, társat kellett találni. Így esett a választásunk Szépréthy Rolandra, aki színes, hangos karakter, ami jobban illeszkedik az új Megasztár imidzsébe” – vázolta a képet Fischer Gábor.
Bizonyították a döntéssel azt is, hogy bátran hozzá mernek nyúlni akár egy olyan karakterhez is, ami nagy kockázatokat rejt. „Amikor a csere ötlete megszületett, természetesen már tudtuk azt is, hogy Tillára egy másik produkció kapcsán számítunk vasárnap esténként. A tavalyi rövid, de annál sikeresebb évad után ugyanis visszatér a Sztárban Sztár All Stars, aminél nagyobb szükség volt rá. Amikor felvázoltam Tillának a teljes képet, abszolút jól fogadta, hisz nagyon szereti ezt a műsort is. Nélküle Sztárban Sztárt ma Magyarországon nehéz elképzelni” – húzta alá a tartalomgyártási igazgató.
Kiemelt kép: TV2