Nagy port kavart a hétvégén a szervátültetett gyerekek rehabilitációjával foglalkozó Transzplantációs Alapítvány közösségi médiás bejegyzése. Ismeretes, azt írták, a Kincsvadászokban, Sipos Péter által felajánlott 120 ezer forint nem érkezett meg a számlájukra.
Az Irigy Hónaljmirigy zenésze a botrány kirobbanása után a story.hu-nak elmondta, többször próbálta elutalni a pénzt, de nem sikerült. Ezt képernyőfotókkal is tudja bizonyítani. Az alapítvány bejegyzése pedig azért esett rosszul neki, mert mind ő, mind a zenekar hosszú évek óta támogatja szervezetet.

Ezt senki sem érdemli!
Sipos Peti lapunknak is elmondta, mindenki megnyugodhat, tudomása szerint a felajánlás azóta megérkezett. Ezt pedig az alapítvány is megerősítette. A következőt írták a Facebook-oldalukon: „Kedves Sipos Péter! Kedves követő! Nagyon sajnáljuk, ha sokan szövegértési probléma miatt vagy a bulvármédia erkölcstelen, Facebook-posztból történő ’hírrablása’ következtében úgy értelmezte, hogy Sipost Pétert támadjuk, reklamáljuk rajta a felajánlott pénzt. A támogatás egyébként ma délután megérkezett, köszönjük szépen!
Soha, egy percig nem vádoltuk Sipos Pétert, egészen mást feltételeztünk a pénz elmaradásáért. Petit és az Irigy Hónaljmirigyet 15 éve ismerjük, csak pozitív véleményünk van róluk, és ezt a posztban, valamint egyes őket támadó kommentekre való válaszban le is írtuk.
Egy civilszervezetnek, ami 35 éve gyakorlatilag állami támogatás nélkül azt a munkát végzi, amit alapítványunk tesz, könyöradományokból kell napról napra élnie. Aki ezt képes évtizedeken keresztül csinálni, nem érdemli meg azokat a kommenteket, amiket némelyek tettek. De sebaj, talán az év végéig még elvégezzük a tervezett programokat, és aztán itt a vége, fuss el véle… Majd más csinálja jobban!” – olvasható az alapítvány reakciója.
Elismerték: hibáztak
Egy későbbi bejegyzésben pedig bocsánatot kértek a zenésztől. „Az adománnyal kapcsolatos posztunkkal hibáztunk, mert nem Téged kerestünk először, hogy egyeztessünk az adomány folyósításával kapcsolatban, ezért elnézésedet kérjük. Az Irigy Hónaljmirigy zenekar és a Te személyes támogatásodat nagyra értékeljük, hiszen nagyon sok szervátültetésre váró, szervátültetéssel élő gyereknek és családjaiknak nyújtottatok maradandó élményt látogatásaitokkal, koncertjeitekkel, felajánlásaitokkal. Még egyszer elnézésedet, elnézéseteket kérjük. Reméljük, hogy az együttműködést a jövőben is folytatni tudjuk.”
Sipos Peti erre egyelőre nem reagált.
Kiemelt kép és fotó: TV2