Napi friss

Rózsa György: „Akit az Isten nem szeret, nagyon megbünteti… Én ezt éreztem”

Amikor elvesztette a feleségét, egyedül maradt az akkor 17 éves lányával. Ezután még több veszteség érte a legendás tévést.

Rózsa György szép szakmai sikereket tudhat maga mögött, ám sajnos a magánéletében sok tragédia érte. „A feleségem, Kanyó Éva 39 évesen ment el, gyógyíthatatlan betegsége volt.

Azóta sem értem azokat, akik azt mondják, 25 év után miért nem engedem már el? Miért engedném el, hisz’ Éva még a halála után is sokat segít nekem.

Gyakran elgondolom, egy-egy nehéz élethelyzetben mit mondana, milyen tanácsot adna. Aztán meghalt az édesapám, az édesanyám, az öcsém is. Zelk Zoltán költő egyik versének egyik sora: Akit az Isten nem szeret, nagyon megbünteti… Én ezt éreztem” – mondta őszintén Rózsa György a Best Podcastban.

Rózsa György túlszerette a lányát

Felesége halála után az egykori tévésnek erősnek kellett lennie, hisz’ ott maradt egyedül a 17 éves lányával. „Ráadásul úgy kellett erősnek lennem, hogy abban a tévhitben éltem, nekem valamilyen úton-módon pótolnom kell az édesanyját, ami persze lehetetlen volt. Mit csinál ilyenkor egy apa, legalábbis én? Túlszereti a gyerekét. És ez a mai napig így van, illetve most már az unokámat is túlszeretem, dehát ez egy nagypapánál így van rendjén.”

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!